Egy kis történelem…
Már gyerekkoromban sokat hallottam különféle vidám történetekről egy baráti társaság tagjaitól, melynek nagyapám is tagja volt. A 60as évek elején, búcsú hétfőn, a barátok harmonika és énekszó mellett menetrendszerinti hajóval Esztergom felé vették az irányt. Később aztán csatlakoztak zenészek, más társaságok, az úti cél se volt mindig ugyanaz. Az ötletgazdák és a többiek is szépen lassan kimaradoztak, lettek új szereplők új történetekkel. Az ezt követő időszakról kevés információval rendelkezünk. Bízom benne, hogy az írás elolvasása után többen bizalommal fordulnak majd hozzám és elmesélik a saját történetüket, így lesz ez egy kerek egész, néhol hiányos és homályos, de a mienk!
„Plaumontag” – Blauer Montag
A „blau machen” szókapcsolat német nyelvterületen ma is használatos, jelentése: a dolgos hétvége után, félgőzzel dolgozni vagy egészen egyszerűen inkább egyáltalán nem is dolgozni. Kezdetben még a ’guter’ vagy ’freier’ Montag kifejezéseket használták. Az első írásos említés 1330-ból, Lübeck városából származik. A vezetés szemében természetesen szálka volt ez a tevékenység, a 19. századig kifejezetten tiltották, súlyos következmény fenyegette az „elkövetőket”. A gyakori járványok miatt felértékelődött a munkaerő szerepe, a túlórát azonban sok esetben nem pénzben, hanem különböző mai kifejezéssel élve béren kívüli juttatással próbálták honorálni. A szabad hétfő így számos európai városban elterjedt. A köznyelv aztán igyekezett a hétfőt egy szerencsétlenséget hozó napnak is beállítani – biztos, ami biztos alapon – hogy ezzel is igazolják, ezen a napon még véletlenül sem tanácsos megkísérelni a megerőltető munkavégzést. A 19. században a kifejezés a köznyelvbe is beépült és a blauer Montag helyett egészen egyszerűen csak azt mondták, „Heute mache ich blau!”.[1]
Miért kék?
Egyes etimológiai fejtegetések szerint a hamvazószerda előtti hétfőre utal a kifejezés, amikor kékbe (lilába) öltöztek a templomok. A kezdeményezés első megjelenése ugyanis éppen böjti időszakra esett. Más megközelítés szerint a színhez semmi köze nincs a dolognak, a héber „b’lo” szóra vezethető vissza, ami annyit tesz „nélkülünk, nélküled”. Az ipari forradalom hajnalával kezdte elveszteni jelentőségét ez a szokás. Egy szólás is származik ebből az időből: „Der Montag ist des Sonntags Bruder”. [2]
A döntés. Hajó vagy nem hajó…
A június 28-án született döntés (1 nem, 2 igen, 3 tartózkodás) értelmében az önkormányzat idén nem szervezi és anyagilag sem támogatja a hagyományos hajókirándulást. Az indok az elhangzottak alapján a járványhelyzet. A jelen pillanatban érvényes országos szabályok egyébként nem tiltják a program megszervezését, ez tehát egy helyi döntés. Mit jelent a tartózkodás? Miért időztünk most ismét ilyen sokat ezen a kérdésen? Nekem ez azt jelenti, hogy nagyon keveset beszélgetünk. Keveset tudunk róla, pont úgy, ahogy egymás gondolatairól. Beszéljünk róla! Szállj be Te is!
A hajókirándulásokról
A 90es években önkormányzati szervezésben valósult meg a hajókirándulás, 1995-ben 1000 résztvevőről írnak a források. Egy évvel később, már „szűkös pénzügyi lehetőségekről” olvashatunk – erre még később visszatérünk – így a jegyár is központi kérdéssé válik. Fontos megemlíteni, hogy ebben az időben még az Esztergomi hajóállomás környékén volt az elmaradhatatlan zenés mulatozás. 1997-ben került sor a kitelepítés 50. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésre, melyre nagyobb számú vendéget vártak külföldről. A Forgó Étterem által lebonyolított ökörsütés fogalma ettől kezdve közel egy évtizedre egybeforrt a hajókirándulással. 2002-ben leutenbachi delegáció látogatott Dunabogdányba, így 2 hajón 1000 utast számoltak.
A szervezett hajókirándulások történetében 20 év telt el, mire 2015-ben a 25 éves leutenbachi partnerkapcsolat alkalmával az úti cél Budapestre, az időpont péntek estére helyeződött át, kikötés nélkül. Ennek egyik oka, hogy az önkormányzatnak kellett kipótolnia a hajó bekerülési költségét a csökkenő résztvevőszám miatt, másrészt – amiből az első ok is következik – „a hétfő alapvetően munkanap, egyre kevesebben áldozzák fel a szabadságukat erre a napra olyan eseményért, amit előtte már többször átéltek”[3] – olvasható a polgármesteri beszámolóban. A változtatás lényegében bejött, abszolút teltház volt 700 fővel. Az említett beszámoló szerint a korábbi években anyagilag veszteséges program most csekély jövedelmet is termelt. A művelődési ház vezetőjének akkori véleménye szerint sosem az első alkalom mutatja meg egy változtatás sikerét. A következő két évre a koncepció maradt, a résztvevők száma csökkent. 2018-ban az úti cél ismét Esztergom, péntek este, rövid partraszállással, a résztvevők száma a beszámoló szerint 200 fő, a hétfői kishajó 150 fővel teltházas. 2019-ben is dupláztunk, a számok nagyjából stagnálnak. 2020-ban a járványhelyzet következtében a búcsú programjait helyi rendelkezésekkel törölték.
Mennyi az annyi?
Az elmúlt időszakban sokszor felmerült – az említett ülésen is – a gazdaságosság kérdése. Más programok esetén, például egy nyári koncertnél ez miért nem merül fel? Mi a különbség? Mert ugye azt nem gondolja senki, hogy az ezer forintos belépő vagy éppen az ötszáz forintos sör akár csak megközelíti egy (több)milliós helyi vagy vendég produkció nullszaldóját. Bocsánat, ha valakiben most egy világ dőlt össze e titok hallatán. Minden annyit ér, amennyit el lehet kérni érte? Mi egyáltalán ma a sok? Ami ingyen van, az azért van ingyen, mert kevésbé értékes, nem azért mert aki adja az szívből és közösségi érdekből teszi ezt? Aki ingyen dolgozik e programok sikeréért, azok munkája kevésbé értékes, esetleg csak nem tudnak mit kezdeni mérhetetlen mennyiségű szabad idejükkel? A minőséget nem adják ingyen, a minőség egy idő után keresletet is teremt. Azért meg kell dolgozni. Megdolgoztunk érte?
A megoldás
Egyáltalán kinek kell ezen a hajó és búcsú témán gondolkodnia? Mi vagyunk a „kereslet”, tehát bárki elmondhatja az ezzel kapcsolatos meglátásait. A „szakma” a megoldási javaslatokért általában számlát állít ki. A gondolataim ingyen vannak, de azért remélem, hogy így is húzódik mögöttük érték.
- Annyi egyértelműen látszik, hogy a hétfői hajókirándulás gazdaságos is, megfelelő méretű hajót választva teltházas is és a helyszín is rendben van. A hétfői hagyományos- és a bármilyen más napon induló bulihajó jellegű formáció célközönsége nem teljesen ugyanaz, ezért a kettő között nem célszerű egyiket vagy másikat választani. A hétfői működik. Ezt nem kell tovább- és túlgondolnunk.
- A bármelyik másik napon induló hajó akkor sikeres, ha a program képes mindig újat mutatni, de mégis van benne kiszámíthatóság és állandóság, a hajó megáll valahol hosszabb időre vagy a hazaérkezés után helyben van lehetőség minőségi együtt töltött időre. Ahogy az összefoglalóból is látszik, nem árt, ha külföldi vagy más vendégek is vannak, mert egyéb esetben jó szervezés ellenére sem biztos az átütő siker. Az is fontos, hogy aki a programelemet szervezi, az érezze magáénak és ne csak egy kötelező feladatot lásson benne. Amennyiben nem érjük be néhány száz fővel, tehát nagyközönséget szeretnénk, érdemes megvizsgálni azt, hogy erre szükség van-e minden évben vagy csak a nagyobb évfordulókon, kivételes pillanatokhoz kapcsolódva. Gondoljunk viszont arra is, hogy egy nagyon széles réteg ezen a hétvégén több alkalommal is kulturális formációkban közreműködik.
- Ki szabad-e hagyni addig, amig kitaláljuk a legjobb megoldást? A pünkösdi koncert reformja is így kezdődött, aztán egyszer csak nem is lett. Olyan ez, mint a zenekari próba kéthetente, ha egyszer nem érek rá, már csak havi egyen veszek részt. Úgy gondolom, nem szabad kihagyni, ha különösebb körülmény ezt nem indokolja.
Emlékezzünk!
Ezt az írást mindazok emlékére ajánlom, akik a szervezett hajókirándulások előtt, évtizedekkel korábban évről-évre vízre szálltak a menetrendszerinti hajójáratokkal und haben den Montag blau gemacht.
A lényeg nagyon egyszerű: Szállj be te is! Amennyiben ezt országos járványügyi szabályok nem írják felül, akkor Most búcsú hétfőn is! Akár beszélgethetünk is.
[1] https://www.diepresse.com/1351674/blauer-montag-kleine-geschichte-des-nicht-arbeitens (2021.06.29.)
[2] uo.
[3] Bogdányi Híradó, XXVI. évfolyam, 8. szám, 2. oldal