Bogdány helytörténetének egyik talán legkevésbé kutatott és közismert része a régi bogdányi református magyarok története. Ez pedig már csak azért is érdekes, mert a falu legrégebbi - mondhatnánk törzsökös- lakóiról van szó. Szintén kevésbé közismert, hogy 1960-as években néhai Iklódy tanár úr és néhai Pályi János tiszteletes úr összeállítottak egy eddig kiadatlan kötetet, a „Dunabogdányi és visegrádi református anya -és fiókegyházközségek története” címmel.
Ezt sok évvel ezelőtt volt szerencsém elolvasni és lemásolni. Az ember még katolikusként is érdeklődéssel olvashatja, ha érdekli Bogdány helytörténete. Ebben nemrég egy egyházi és kultúrtörténeti érdekesség tűnt fel: az alapítvány tevő szokásuk. Válogatás következik a fent említett műből.
A K r i s t ó f alapítvány: „1881. január 8-án a gyülekezet újonnan megválasztotta példás rendben harmadszor gondnokká Kristóf Jánost, aki ugyan ekkor elfogadván a gondnokságot és jeléül, hogy nem csak óhajtja, hanem tehetsége szerint kész is előmozdítani egyháza jólétét és felvirágzását és pedig nem csak a jelenben, hanem a jövőben is: Istenben boldogult szülői Kristóf Zsigmond és Fábián Ráchel emlékére 10 forint alapítványt tesz, oly módon, hogy a nevezett összeg 50 évig kamatozik s kamatai folyvást a tőkéhez csatoltassanak. Az így származott tőke az 50 év elteltével „Kristóf-alapítvány” címen kezeltessék.” - 50 év előrelátás 1881-ben! Lássuk tovább.
A F á b i á n M i h á l y alapítvány: 1890-ben Fábián Mihály 10 Ft-ot adományozott az iskola céljaira. „Ezen adomány 40 évig folyton kamatoztassék, 40 év letelte után az akkori összeg kamatjának ¾ része iskolai szükségletre fordíttassék, a kamat ¼ része továbbra is a tőkéhez csatoltassék.”
A F e h é r alapítvány: 1900. január 1-én „Fehér János molnár mester, boldogult felesége Simon Erzsébet emlékére 10, azaz tíz forint alapítványt tett, mely „Fehér alapítvány” cím alatt kezeltessék s pedig úgy, hogy 50 évig a kamat a tőkéhez csatolva gyümölcsöztessék. Ötven év múlva azonban az évenkénti kamatnak csak 1/3-része csatoltassék a tőkéhez, 2/3-ad része pedig egyházi célra használtassék fel.”
Az id. K r i s t ó f M i h á l y alapítvány: „Idősebb Kristóf Mihály ugyancsak alapítványt tett az egyház céljaira 1912-ben. A 32 koronás alapítványt azzal a kikötéssel tette, hogy „tőkésíttessék mindaddig, míg várható újabb adományaival és az időközi kamatokkal 1000.- koronára ki nem egészül”. Kamatok fordítandók a bogdányi eklézsia szükségleteire.”
További alapítványok is „tétettek még”: Krecsko János, özv. Varga Pálné és gróf Pálffy-Daun Lipótné (sz. Lónyay Olga) részéről is. Érdekes még a Jordán alapítvány esete. Ennek kiindulópontja a pomázi Jordán István földbirtokos végrendeletének egyik pontja volt, amelyben arról rendelkezett, hogy olyan kisebb református egyházakat támogassanak a hagyatékának egy részéből, ahol idegen nemzetiségű és más felekezetű lakosok között élnek református magyarok, és eképpen a dunabogdányi és szentendrei református egyházakat jelölte meg elsősorban kedvezményezettekként. Jordán István 1884-ben halt meg.
Az alapítványokon kívül számtalan más adakozást is feljegyeztek, ezek közül néhány: 1846. „A nagy tűzvész idején Jakab István volt a tanítója az egyháznak. Ennek működéséről nagy elismeréssel szólnak az emlékek. Ő volt az, aki kérő leveleket írt egyesekhez és a testülethez s jelentékeny adományokat gyűjtött a templom renoválására.” 1874. „Egyházunk érdemes gondnoka, Fábián András, kinyilatkoztatta, hogy az egyház vagyona gyarapodásának tekintetéből 2 hold földet ádánd az egyház haszonélvezetére… Ezen adakozással indult meg az egyház takarékmagtárának megalapítása, első indulása. Még ebben az évben, nagypéntek napjára készült el a 11 öl mély szivattyús kút. A követ Kristóf János egyháztag adományozta.” 1879-ben „ifj. Varga János készítette az Úr asztalára a terítőket tartó felső favázat adományként.” 1884-ben Wallenfeld Károly bányatulajdonos úr 200 forintot adományozott. „A bogdányi református egyház történetébe aranybetűkkel írta be nevét Nagyságos Wallenfeld Károly helybeli kőbánya tulajdonos úr, ki bármiféle építkezéseink alkalmával kőbányájából minden díj nélkül megengedte a kőfejtést.” 1889. Boldog emlékezetű Mattyók Bence főszolgabíró úr főgondnok pedig a neki megvesztegetésképpen küldött 50 Ft-ot az iskola belső berendezésének kiegészítésére adta. Az 1903-ban a templomjavításra adakoztak a gyülekezet tagjai, 68 adomány érkezett be összesen 981.- korona összegben. Úrasztalára egy rojtos fekete gyászterítőt adományozott özvegy Fábián Andrásné. A szószékre pedig egy bordó bársony aranyrojtos takarót Fábián Istvánné. 1930. A lelkészi lakás javításával és átalakításával kapcsolatban a következőket jegyezték fel. A belügyminiszteri engedély elnyerése után országos gyűjtő körútra indultak a presbiterek. Így járták be Pest-, Tolna-, Baranya-, Somogy-, Szabolcs- megyéket s Debrecen városát: Fehér András, Fehér János, Pintér Pál, Együd László és Kiss József hívek. A gyűjtés eredménye 3030,- Pengő volt. 1931-ben kereszteléskor használatos filé csipketerítőt adományozott Kristóf Lászlóné, Kristóf Lilla. Ugyanakkor 2 darab bordó bársony terítőt a szószékre és úrasztalára özv. Pintér Andrásné, Varga Etel stb.”
Két itt járt püspök is elismerően nyilatkozott a gyülekezet áldozatkész buzgóságról. 1893-ban Szász Károly püspök a látogatása alkalmával a beszédét ezekkel a szavakkal kezdte: „Ha valaki azt kérdezné tőlem, hogy miben áll az a sokat emlegetett protestáns buzgóság, hol lehet azt megtalálni? - azt felelném neki: Menj el a legkisebb egyházba, melyben alig 200 lélek egyházat tart fenn, templomot, iskolát épít, papi és tanítói állást szervez s egyházi szükségleteit szegénysége dacára is nehéz munkával fedezi s nem engedi egyházát elesni s ha egy időre elesett is az anyaszentegyházat illető jogoktól, azt az idők folyamán újból visszaszerzi.(…) Ezek közé a csekély erővel, de nagy buzgósággal bíró egyházak közé tartoztok ti is dunabogdányi reformátusok, kik az Isten Lelkétől áthatva itt a lélekszámra többségben lévő más ajkú és vallásúak között fenntartjátok nagy áldozatokkal egyházatokat, mert nem akarjátok, hogy a Duna vagy a népek árja titeket elsöpörjön… Azért dicsekszem veletek mert, ha valaki azt kérdi: hol van a sokat emlegetett protestáns buzgóság és áldozatkészség? – így szólhatok: Bogdányban, e kicsiny, de buzgó gyülekezetben.”
1928-ban Ravasz László püspök is hasonlóan nyilatkozott. A dunabogdányi ref. gyülekezet, amelyet Isten sok megpróbáltatáson vezetett keresztül, nehéz időkben férfiasan megállott. Olyan volt, mint a fecske, amely nem fárad el a fészekrakásban, bármennyiszer verik le fészkét gonosz kezek. Népességre legkisebb a pesti egyházmegyében, de a hívek áldozatos hite az egyházat dicséretre méltóan fenntartja, ami megnyilatkozik a perselypénz összegében, az adakozásban és az egyház épületeinek karbantartásában. Isten kegyelme után minden csak az által történhetett, hogy az egyház vezetősége hűségesen állt őrhelyén. Ezért a lelkész és a presbitérium iránt elismerésemet fejezem ki. Buzdítva őket, hogy ezután is álljanak meg férfiasan a hitben, ne feledjék, hogy egy nagy nemzetiségű községben lévő kicsiny magyar ref. egyháznak kettős feladata van: a híveket az evangéliom mellett és a magyarság mellett megtartani.”
Ezek a régi történetek talán még akkor is érdekesek és tanulságosak, ha az ember történetesen nem református, hanem katolikus. Persze köztudott, hogy Bogdányban sok katolikus is áldozatkész és adakozó volt. Mégis, azt hiszem különleges, hogy ezek a régi bogdányi református magyarok képesek voltak 100-150 ével ezelőtt a számukra fontos közösségi célok érdekében (pl. egyház, iskola) 40-50 évvel előre (!) gondolkozni, és ezért anyagi áldozatokat vállalva alapítványokat tenni. Ez még mai szemmel sem mindennapi teljesítmény... Alapítványok, tőkék, kamatok, kamatos kamatok, befektetés, előrelátás, közjó... Itt talán a vallási buzgóság mellett még más is felfedezhető: a helyi gazdáknak egy magyar polgárosodó öntudata és kulturális mintázata. Az ilyen minták pedig ma is korszerűek.
Két gondolat a végére. Szép lenne, ha egyszer valahogy az említett egyháztörténeti összeállítás kiegészülhetne az összeállítás óta eltelt időszak eseményeivel, és egy helyi kiadvány is születhetne ebből. Ha vigyázó szemünket Párizsra vetjük látható, hogy milyen fontos a keresztény egyházak, felekezetek támogatása és közeledése. Szép lenne, ha a COVID idején megszűnt ökumenikus alkalmak is újra folytatódhatnának.
Rokfalusy Balázs
Megjelent a Bogdányi Híradó 2025. októberi számában.
Kapcsolódó írás: Beszélgetés Kristóf Jánossal a bogdányi reformátusok dolgairól - A reformáció 500 éves évfordulójára