Alámerülés

Hölgyeim és Uraim, kössék be öveiket, indulunk! Előre figyelmeztetek minden kedves utast, ha nem kívánt émelygés fogja majd el Önöket, akkor vagy javíthatatlan álmodozók és igazságkeresők vagy nem töltöttek elég, az akklimatizálódáshoz feltétlenül szükséges időt a Magyarország nevű keszonkamrában. Felhívom továbbá szíves figyelmüket, ha az utazás során látottakra csak legyintenek és átmeneti fiziológiai elváltozás jeleit sem tapasztalják magukon, sajnos az sem jelent sok jót. Nem túl felemelő a keserű tapasztalat megannyi pirulája után már fásultan, ilyesfajta kulturális minták között, azok közös billogával, beavatottként élni...

Ígértem, hogy beszámolok, milyen információkhoz jutottam közérdekű adatigényléssel a dunabogdányi illegális vízvételezések kapcsán. Félkövérrel szedetten a vízművektől illetve a rendőrségtől kapott információ, íme:

A Fővárosi Vízművek Zrt. egy esetben tett feljelentést 2019. március 7-én a Szentendrei Rendőrkapitányságon. Ipari fogyasztóról van szó, ez az egyetlen felderített eset önmagában jelentősen, 16 százalékkal csökkentette községünkben a nem számlázott víz arányát.

A Btk. rendelkezéseibe ütköző bűncselekmény gyanúja (lopás bűntette) miatt indult nyomozást, 2019. augusztus 27-én felfüggesztették, mert a nyomozó hatóság nem tudta megállapítani az elkövető kilétét. (Ez igen! Dokumentált eset bizonyítja a felderítésig folytatólagosan elkövetett, jelentős mértékű lopást, a „fogyasztó” a feljelentő felé el is ismerte felelősségét, a szerveknek mégsem sikerült megállapítani, ki vagy kik a tettesek!)

Ebből kifolyólag nemhogy letartóztatásra nem került sor, de senkit sem hallgattak ki gyanúsítottként, a nyomozás ún. felderítési szakaszban maradt.

Arra a kérdésre, hogy a Rendőrség vizsgálja-e, hogy mióta zajlik illegális vízvételezés az egyes esetekben, vizsgálja-e, hogy ilyen fokú illegális vízvételezés esetén van-e felelőssége más személyeknek is az illegális vízvételezőkön kívül, továbbá vizsgálja-e, hogy milyen módon kerülhetett bele az illegális vízvételezők körébe a feljelentett illetve hogy van-e korrupciós háttér, az a válasz, hogy a nyomozás során ezeket a kérdéseket megvizsgálták, és korrupciós bűncselekmény gyanúja nem került megállapításra. (Ha mindössze egyetlen eset jut el a szervekig, és abban a már felderített egy esetben sincs gyanúsított, hogyan is lehetne korrupt másik fél, nem igaz? Hogyan is fejthetnék fel a korrupciós szálat, ha névtelenséget jelentő amnesztiát hirdetnek mindazon illegális vízvételezők számára, akik a szolgáltató felé jelentkeznek státusukat rendezendő?)

További kérdésre, hogy vizsgálja-e a Rendőrség, hogy a korábbi üzemeltető (DMRV Zrt.) miért nem tett lépéseket a szabályszerű vízvétel elérésére, ha a betáplált vízmennyiséget valamint a nem számlázott vízmennyiséget érintő adatokkal maga is rendelkezett, a Rendőrség azt válaszolta, hogy ennek vizsgálata nem tartozik a nyomozó hatóság feladatai közé, mert nem kapcsolódik a konkrét bűncselekmény elkövetési magatartásához és törvényi tényállásához. (Tényleg nem. De ha kapnának impulzust, mondjuk a kárt szenvedett tulajdonos (illetve a kárt szenvedett lakosságot képviselő) önkormányzattól egy arra irányuló feljelentés formájában?)

Zavaros a víz! Évtizedek zagyiszapja kavarog és makacsul takar. Fel, fel, gyorsan, lehúz a mély! Dobjuk el a tudás fájának nehéz gyümölcseit, a lelket terhelő ólomsúlyokat, lassan emelkedünk. Egy. Kettő. Három. Periszkópmélység, már közel a felszín…

Hölgyeim és Uraim, megérkeztünk. 2020, Dunabogdány.


Megosztás a Facebookon