A sorozat előző része: Bogdány 17. századi történetéről
Az országos helyzet: kurucok és labancok kora
Magyarország török uralom alóli felszabadítása I. Lipót német-római császár és magyar király uralkodása idején, a Karlócai békével 1699-ben befejeződött. A török-uralom alól felszabadult területeken nagy pusztulás történt, különösen a déli országrészben. A várva várt szabadság és béke ideje azonban nem jött el, mert a török igát Habsburg elnyomás váltotta fel. A hazai nemességet az ország vezetéséből való kiszorításuk és a birtokuk értékének 10%-át kitevő fegyverváltság megfizetése, a parasztságot elsősorban a felszabadító háború szenvedései és a rendkívüli adóterhek fordították a Habsburg uralom ellen. Mindezeket tetézte még a katolikus uralkodó kemény fellépése az ország nagy részét kitevő protestánsokkal (reformátusok, evangélikusok stb) szemben, valamint az országot elnémetesítő, a birodalomba történő beolvasztásra való törekvése is.
Mindezek hatására II. Rákóczi Ferenc az országos elégedetlenség élére állva 1703-ban kiadta a „nemes és nemtelen” ország lakosokat hadba hívó kiáltványát. „Cum Deo Pro Patria et Libertate”, azaz „Istennel a hazáért és szabadságért”. Így a 18. század egy újabb hosszú háborúval, a Rákóczi szabadságharccal indult, Béccsel szemben.
A szabadságharc ideje alatt Buda és környéke mindvégig császári kézen maradt, amelyben valószínűleg szerepet játszott az is, hogy addigra már több frissen betelepített császárhű német és szerb település jött létre a főváros körül. Bogdányt így közvetlenül nem érintette a szabadságharc, de az újabb háborús viszonyok biztosan nem kedveztek a fejlődésének. A szabadságharc végül 1711-ben a Szatmári békével zárult le.
Az Óbudai uradalom és földesura
Bogdány az Óbudai uradalom legészakibb települése. Az uradalomhoz tartozó települések: Óbuda, Szentendre és Zsámbék mezővárosok, Békásmegyer, Bogdány, Budakeszi, Budaörs, Szigetmonostor, Perbál, Pilisszántó, Tótfalu és Tök. Földesura gróf Zichy István, aki 1700-ban elhunyt. Ezután fia gróf Zichy Péter örökölte. A földbirtokos, személye kiemelten fontos a terület és benne Bogdány sorsának alakulásában. A gróf tanácsosa volt Habsburg I. József császárnak és királynak, akinek a bizalmát élvezve magas tisztségeket is betöltött (zsámbéki főkapitány, szabolcsi főispán, főasztalnokmester, a hétszemélyes tábla bírája). A gróf a Rákóczi szabadságharc alatt a császári oldalon állt, labanc volt. Ebben az időben kényszerből nem is tartózkodott Buda-környéki uradalmában. A helyzet bonyolultságát mutatja, hogy ettől függetlenül-mint később látni fogjuk- a bécsi Udvari Kamara többször is megkísérli majd jogi úton elvenni a Zichy családtól a stratégiailag és gazdaságilag is kiemelt helyen fekvő Buda környéki birtokait.
Egy Óbudai helytörténetfeldolgozás, egyenesen "gonosz földesúrnak" nevezi őt, mert hogy "az utolsó csepp vért is kisajtolta jobbágyaiból". 1703-ra elmenekült az Óbudai lakosság fele – aki nem a terhek miatt menekült, hát menekült azért, mert reformátusként nem gyakorolhatta a vallását. A református közösségnek ugyanis nem engedélyezték, hogy prédikátort tartson, sőt azt sem, hogy kérelmének megfelelően beköltözhessen a néptelen Békásmegyerre. Óbudára már 1699-ben megérkeztek az első német telepesek is. 1703-ban már német volt a bíró és a lakosság nagy része, a terület földesurai, a Zichyek pedig mindent megtettek, hogy a Habsburg betelepítési politikával összhangban minél több lakost költöztessenek be Óbudára. 1701-re Óbudán többségbe kerültek a katolikus németek a református magyarokkal szemben, akiknek a templomát a földesúr elvette, és átadta a katolikus németeknek. A habsburg-párti, katolikus és labanc földesúr megtett minden annak érdekében, hogy a kuruc és református magyar lakosságot kiszorítsa. De Óbuda német polgárainak is meggyűlt vele a baja. Thomas Hientzmal vezetésével ekkor az óbudai polgárok a császárhoz folyamodtak, hogy állítsa vissza Óbuda koronabirtok státusát – aminek az udvarban is örültek volna, hiszen a terület szép nagy falat lett volna a kincstár számára. Ám a fondorlatos Zichy Péter addig járta a bécsi köröket, megkenve néhány hivatalnokot, míg a császár visszautasította a menekülni vágyó óbudaiak kérését. Hientzmal házát Zichy elkobozta, őt magát elűzte.
Az Óbudai történések azért lényegesek, mert -mint látni fogjuk- már előképei a későbbi bogdányi történéseknek is.
Bogdány, egy túlélő magyar falu
Bogdány túlélte a török-kort, a felszabadító háborúkat és a járványokat is. Lakói ez időben zömmel református magyarok voltak. Alighogy Zichy Péter átvette az uradalmat, hozzákezdett a jobbágyok kötelezettségeinek módszeres növeléséhez, ám a megkezdődött a Rákóczi- szabadságharc lazított a földesúri vasmarok szorításán. A szíve mélyéig bécsi udvarhű gróf az óbudai uradalomtól távol, Pozsonyban és Nyugat-magyarországi birtokain kényszerült tölteni a szabadságharc éveit, ami mély nyomot hagyott benne.
Az 1703. évi összeírás, a következő bogdányi családfőket sorolta fel1:
Bírók: Bartos János és Kovách István, továbbá: Szőch István, Jakab Miklós, ifj. Kovách István, Kosztány Ferdinánd, Poticka János, Kosztány János, Bakos Pálné, Sarlai János, Lakos István, Fábián Imre, Kővető János, Tóth Mihály, Mag Bálint, Fuglany István, Kővető János, Halász János, Mag János, Hajdu Márton, Varga Istók, Kustos János, Fábián János, Molnár Mátyás, Szabó János, Szabó György, Szabó Mihály, Tóth István, Horváth István, Varga György, Horváth Mihály, Pető Mihály.
Összesen 32 családfő került összeírásra. Figyelemre méltó, hogy például a Fábián és a Molnár családnév a mai napig is fennmaradt a bogdányi reformátusok között, de más leszármazottak is élnek még a faluban. (Ez az írás nem terjed ki családfakutatásokra.)
Az 1715. évi összeírás a következőket lakókat sorolta fel: Kosztány János bíró, Poticka István, Kosztány Ferenc, Kovács István, Dubniczki János, Bakos István, Gerő Mihály, Pintér István, Szente Mihály, Dubeck? György, Tóth István, Kollár Pál, Varga András, Varga György, id. Pintér István, Tóth Mátyás, Szente Márton, Tóth Márton, Antalovics András, Krausz János, Jakab Mihály, Árpa András, Varga András, Kovács György, Csizmadia Mátyás, Domján Mihály, Pelle András, Fábián István, Halász Mihály, Hajdú György, Nagy János, Marosi István, Könczöl János, Füstös istván, Lukács Pál, Sallai András, Dudás György, Lakos István, Mészáros Márton, Sallai János, Illés János, Rosnay Bálint, Custos János.
Összesen 43 családfő került összeírásra. Látható, az 1703.évi összeíráshoz képest 32-ről 43-ra gyarapodott a bogdányi családfők száma, és még mindig döntően magyar családnevek szerepelnek.
Az 1720-as összeírás volt az utolsó a németek betelepítése előtt.
Lukács Pál bíró, Tóth István, Kovács István, Custos János, Polyha (Poticka?) János, Szente Márton, Nagy János, Sallai János, Biszkuprich? Andás, Szűcs István, Kosztán János, Fábián Sámuel, Füstös István, Juhász Márton, Pintér István, Pap István, Illés János, Kehír (Fehér?) István, Kosztán Ferenc, Szabó János (?)
Összesen 20 családfő, tehát az addig szépen gyarapodó lélekszám 1715 és 1720 között hirtelen megfeleződött! Ennek okai többrétűek. A háborúkon és természeti csapásokon (árvíz, pestis, marhavész, rossz termés) kívül minden bizonnyal a jobbágyterheknek a súlyosbodása volt a fő oka annak, hogy az óbudai uradalom és Bogdány eredeti magyar lakossága a század elejihez képest megfogyatkozott -nemcsak számbelileg, hanem gazdasági erejét tekintve is. Az Óbudai uradalom története c. könyvben több helyen is azt áll Zichy Péterről, hogy kegyetlen, rablógazdálkodást folytató és jobbágynyúzó földesúr volt, különös tekintettel a kurucos, azaz a református magyar jobbágyok aránytalan megterhelésével, robotoltatásában. (A fenti könyvrészlet latin szövegének fordítása talán további érdekes információkkal szolgálna. Ha valaki le tudja fordítani, kérem jelezze.)
Elérkeztünk tehát a betelepítés előtti közvetlen időszakba. Bogdány tehát, egy Árpád-kor óta létező, mindent túlélő, de erre az időre megfogyatkozott lélekszámú, református hitű, magyar faluként 'várta' a hamarosan útnak induló katolikus németeket, akik nem pusztaságba, hanem egy lakott településre fognak érkezni. Ezt azért fontos kihangsúlyozni, mert egyrészt emiatt Bogdányban másként alakulnak az események, mint azokon a településeken, illetve országrészeken, ahol nem maradt meg az eredeti magyar lakosság (de nagyon hasonlóan mint Óbudán); másrészt érdemes eloszlatni azt a téves hiedelmet, hogy Bogdány sváb alapítású település lenne; harmadrészt mert az eddigi helytörténeti kutatások nem, vagy alig vették figyelembe ezt a megmaradt magyar őslakosságot, ami azon túl, hogy nem méltányos, nem is teszi lehetővé az adott időszak eseményeinek objektív megértését. Ilyen formán ez a helytörténeti feldolgozás egy új paradigmaváltás is, a szemléletet illetően.
A németek érkezése
Röviden tekintsük át a kibocsátó németföldi területen történt előzményeket is. Meg kell említeni két háborút is. Az egyik a Harmincéves háború (1618-1648), ami részben katolikus-protestáns vallásháború volt. A másik a Spanyol örökösödési háború, melynek neve a történetünk szempontjából csalóka lehet, de komoly harcok dúltak német területeken egyebek mellett a Rajna mentén, Bajorországban és Badenben is. Ez a háború is nagy pusztulást okozott ott. Bár a 18. században békésebb korszak köszöntött be, és a lakosság gyors növekedésnek indult, de ez egyes régiókban még nagyobb nyomort idézett elő. Sokan próbáltak új megélhetési lehetőség után nézni. Tehát ott adott volt egy túlnépesedett, de szegény német terület, amely dél-német terület lévén inkább katolikus volt, mint protestáns. Aztán adott egy Habsburg német-római császár, aki az újonnan megszerzett és meggyérült lakosságú Magyarországot be akarja népesíteni, lehetőleg minél nagyobb mértékben császárhű német lakossággal, különösen a Duna és a fő útvonalak mentén, és katolikussá is akarja tenni. Adott egy katolikus magyar gróf, Zichy Péter, akitől a császár próbálja elvitatni a birtokjogát, így talán próbál megfelelni a császár elvárásainak, ugyanakkor sokat költekezik, ezért minél több adófizető jobbágyra van szüksége. És hát adott Bogdány, Buda közelében, a Duna mentén, ahol megmaradt a magyar lakosság, de létszáma csökkent, ráadásul református. Különös együttállás. Tulajdonképpen, már érezni a sorsszerűséget az események további alakulásában, de ne szaladjunk előre.
A 18. század folyamán három nagy hullámban érkeztek telepesek a német nyelvterület különböző túlnépesedett vidékeiről. Nagyobb összefüggő tömbjeik alakultak ki pl. Bácskában, Tolnában, Baranyában, Bánátban és Buda környékén. Az első telepítési pátens még 1689. augusztus 11-én jelent meg. Egyes források szerint a magyarországi első német telepesek 1698-ben Ludwig von Baden őrgróf törökök elleni harcokban kiszolgált katonái voltak. A második hullámban a főúri, majd a Kamara által szervezett uralkodói telepítések keretében érkeztek. A magyar rendek kifejezetten engedélyt kértek III. Károlytól a telepítésre, aki az 1723. évi CIII. törvénycikkben „az ország benépesitéséről” engedélyezte, hogy „bármely szabad embert, hat éven keresztül, minden közadó fizetéstől való mentesség feltétele mellett, az országba hivhassanak, és hogy e szabadságot országszerte kihirdethessék”. A harmadik hullám II. József 1782. évi pátense nyomán érkezett, amit der Große Schwabenzugként emlegetnek.
Az alábbi korabeli dal tömören fejezi ki a kivándorlás korának hangulatát.
Nem található feljegyzés az ide vezető útról, de nagy valószínűséggel a nagymarosihoz hasonló "ulmi skatulyákon" érkezhettek Bogdányba is.
A bogdányi németekről az első fennmaradt írásos dokumentum maga a telepítési szerződés, amely 1723. május 31-én kelt Pozsonyban. Így tulajdonképpen az első Bogdányba érkező német családok, a második hullámban, a főúri telepítések keretében érkeztek. Az alábbiakban a betelepítési szerződés látható.
Idézet a német nyelvű szerződésből (Iklódy József tanár úr fordítása):
"Én Gróf Vásonkői Zichy Péter, római császári és királyi tanácsos, a kamara tagja stb. tudomására adom az érintetteknek, hogy a Bogdánynak nevezett örökös birtokomon letelepedett sváboknak a számukra biztosított 3 szabad év letelte után magukat az én örökös alattvalóimnak tekintsék, utódaik is alattvalóimnak szándékozzanak lenni.
Hozzám benyújtott kérésükre az alábbi levelet bocsájtom ki megnyugtatásukra, hogy tudomásul vegyék, a letelt 3 szabad év után mivel tartoznak nekem, földesuruknak a robot, valamint a éves munka vonatkozásában. Mennyi adót tartoznak fizetni, az alábbiak szerint:
1. A házrészek mindenkinek igénylése szerint lesznek kiosztva. Aki egy teljes házrészt kap, az egy egész évre 12 Forintot /guldent/ fizet az uraságnak. Fél házrész után 6, negyed házrész után 3 Forintot tartozik fizetni. A fizetés két részben történik, az első részt Szent György, a másodikat Szent Mihály napján kell az uraság számára befizetni.
2. Kaszálás, aratás idején mindaz, akinek negyed házrésze van, tartozik 2 napot szolgálni.
3. Valahányszor az egyik birtokomból a másikba utazom, kíséretem számára kocsit, igavonó állatokkal együtt tartozik kiállítani (a falu) azzal, hogy személyzetemet szállítsák. Sürgős levelet a címzett helyre tartoznak juttatni.
4. Mindennemű termék, gabona és bor összmennyiségéből - mint az országunkban szokásjog- kilenced rész engem, a tized rész pedig a püspököt illeti.
Engedélyezem, hogy a házuk építéséhez szükséges fát az erdeimből kitermelhessék.
A következő mondat nem egyértelmű és zavaros, de az értelme körülbelül ez: A magyar bíró a kötelezettségeikben segítségükre kell legyen beszolgáltatás és egyéb kötelezettség ügyében, de őket nem zavarhatja. Továbbiakban megadom a szabad borkimérés jogát a Szent Mihály napjától a karácsonyig terjedő időre." - Ezt a fordítási bizonytalanságot az Óbudai uradalom c. könyv (166.o.) pontosítja: A magyar bíró alá csak a megye által behajtott szolgáltatások (porció, kvártályozás stb) dolgában tartoznak a svábok, azaz a földesúri szolgáltatások esetében nem.
A sorozat következő része: Bogdány 18. századi történetéről (2. rész)
1) Pest Megyei Levéltár XV. 5-c, VI. 23.a CP.II. 39a. Bogdány 573 fólió. / Bánáti Bence: A Dunakanyar benépesítése a török kor után c. szakdolgozat 2008. 85-86.o.