Faragott kőkapuk 3. rész - Esszé a faragott kőkapuk keletkezéséről, fejlődéséről

Ebben az írásban a bogdányi faragott kőkapuk előképeit, keletkezét, fejlődését és elterjedését fogjuk körbejárni.

Elöljáróban, röviden a Bogdányról való gondolkozás módjairól. Van olyan szemlélet, ami a bogdányi dolgokról való gondolkozás határait Bogdány határainál jelöli ki, mintha a falu egy sziget lenne, és ez alapján próbál mindent Bogdányon belülről vagy esetleg német területre visszavezetve magyarázni. Azt gondolom, hogy ez bizonyos szempontból érthető, csak hát esetenként korlátozza a gondolkozást. Az előző szempontokat is elfogadva, a magam részéről célrevezetőbbnek tartom Bogdányt a környék szerves részének tekinteni, és vizsgálódásuk esetén belehelyezni egy jóval tágabb környezetbe és összefüggésrendszerbe is.

Bogdányban van egy olyan nézet, miszerint a faragott kőkapuk egyfajta bogdányi különlegességek, sőt azon belül is valamilyen helyi sváb népművészeti hagyomány lenne, aminek az eredete valahová német földre nyúlna vissza. Járjuk körbe a témát.

Induljunk ki egy tudományosan megalapozott tanulmány egyes idevágó részleteiből. Sz. Tóth Judit MESTERMUNKÁK. A KŐFARAGÁS EMLÉKEI A DUNAZUG-HEGYVIDÉKEN

A paraszti kőfaragás egyik jellegzetes központja volt Dunabogdány az 1840-es évektől az 1900-as évek elejéig tartó időszakban. Kőmunkái a falu és a Szentendrei sziget települései számára készültek. (…) A bogdányi kőfaragás remekei a máig álló, jellegzetes kapuzatok. (…) A legszebb kapuzatok Dunabogdányban és környékén találhatók, a legkorábbiak az 1840-es években készültek, datálással. A falu főutcáján és a Szentendrei-szigeten eredeti helyükön álló 19. századi kapubejáratok egységes stílust képviselnek. Megformálásuk, díszítményeik alapján a paraszti kőfaragás kiemelkedő alkotásai. (…) A Dunabogdányból ismert szemöldökíves kiskapu változatai a Duna jobb partján másutt is előfordultak.”

Tényként tehát mindjárt az elején le lehet szögezni a következőket. Az 1840-es évektől működik a helyi kőbánya, ahol sok bogdányi férfi dolgozott kőfaragóként (riccerként), tegyük hozzá, hogy azért ők jellemzően kockaköveket faragtak, nem kőkapukat, ahogy a kőkapukat sem a bánya köveiből faragták, hanem a jóval puhább erdei kövekből. Egy hagyomány szerint kezdetben olasz kőbányászoktól és kőfaragóktól tanulták a mesterséget a bogdnyiak. Ebben az időszakban a település sváb többségű volt, de volt számottevő magyar lakosság is. Szintén tény, hogy sok faragott kőkapu van a faluban, amelyek közül a legrégebbiek 1843-as keltezésűek, és a következő néhány évtizedből van számos datált példány belőlük. Lásd: Faragott kőkapuk 1. rész - Kőkapuk Bogdányban.  Az is tény, hogy valóban fellelhetők hasonló stílusú kőkapuk a Szentendrei-szigeten és a Duna jobb partján, sőt máshol is. Lásd: Faragott kőkapuk 2. rész -Kőkapuk a Pilis-Dunakanyar és a Budai-hegység térségében.

 A már fent hivatkozott tanulmány címében szereplő "Dunazug-hegyvidék" kifejezés is sugallja, hogy nem elég csak Bogdányban vizsgálódnunk, alaposan körbe kell néznünk a környéken is!

Első lépésben nézzük meg a legközelebbi szomszéd településeken mi a helyzet a kőkapuk terén. Vannak-e ott is faragott kőkapuk, kapuoszlopok?

A legközelebbi szomszédok: Visegrád, Kisoroszi, és Tahitótfalu. Visegrádon van egy számottevő sváb közösség is, Kisoroszi és Tahitótfalu pedig régi magyar lakosságú települések (sváb közösségek nélkül). Ha tehát feltesszük, hogy a faragott kőkapu egy sváb hagyomány, akkor logikusan Visegrádon kellene nagyobb valószínűséggel ilyen párhuzamokat találni, és Kisorosziban valamint Tahitótfaluban pedig kevésbé. Megvizsgálva ezeket a településeket, azt lehet megállapítani, hogy a fenti előzetes feltevéssel éppen ellentétes eredményre lehet jutni. Érdekes módon éppen Kisorosziban és Tahitótfalun vannak nagy számban, a bogdányihoz hasonló faragott kőkapuk, és pont Visegrádon nem sikerült egyetlen egyet sem találni. Ez érdekes.

Második lépésben vizsgálódjunk egy kicsit nagyobb körben.

Visegrádon kívül van még a közelben két sváb közösséggel is bíró település: Nagymaros és Kismaros. Mindkét településen járva és utánakérdezve azt lehet mondani, hogy ott sincsenek faragott kőkapuk. Ugyanakkor megvizsgálva a környék többi régi magyar lakosságú településeit, azt lehet megállapítani, hogy Pilismaróton, Dömösön, Pócsmegyeren és Szigetmonostoron is lehet kisebb-nagyobb számban találni a bogdányihoz hasonló faragott kőkapukat, kőoszlopokat. Na, ez azért már több mint érdekes.

Adódik a kérdés: hogyan lehet az, hogy a feltételezett bogdányi sváb népművészeti hagyomány széleskörben elterjed a környék magyar lakosságú településein, csak pont a közeli sváb településeken nem? Hiszen éppen fordítva lenne logikus. Azt hiszem itt valami érdekes és különös dolog lehet a háttérben. 

Harmadik lépésben tágítsuk ki még jobban a látókörünket. A már idézett korábbi tanulmány segít abban, hogy még messzebbre lássunk. Ekkor szemünkbe ötlik, hogy a Budai-hegység és a Zsámbéki-medence több településén is nyomára lehet bukkanni a kőfaragás nyomainak, műhelyeinek, sőt remekeinek, például Zsámbékon és Tökön. /Itt zárójelben megjegyzem, hogy korábban a munkám során éveken át keresztbe-kasul jártam Buda környékét, és nyitott bogdányi szemmel járva bizony megakadt a szemem jó pár kőkapun, kőoszlopon, ami inspirálta ezt az írást is./

Joggal merül fel a kérdés: de hogy jönnek ide a Zsámbéki-medence és a Budai-hegység települései ide? -hiszen azok a települések messze vannak Bogdánytól. A válasz: igen, és mégsem.

Fontos felidézni, hogy a vizsgált időszakban a Zichy család Óbudai uradalmának volt a része Bogdány, ahogy része volt a szomszédos Tótfalu, Szigetmonostor és Szentendre is, de a ma oly távolinak tűnő települések is, mint Tök és Zsámbék. Így a közös földesúr az összekötő kapocs e települések lakói között. Az uradalom lakói járhattak egymás településein, sőt járniuk is kellett, mert Zichy Péter földesúr a bogdányi svábokkal kötött telepítési szerződésében az alábbiakat külön írásba is foglalta:

„Valahányszor az egyik birtokomból a másikba utazom, kíséretem számára kocsit, igavonó állatokkal együtt tartozik kiállítani (a falu) azzal, hogy személyzetemet szállítsák. Sürgős levelet a címzett helyre tartoznak juttatni. - 1723.” 

Mint látjuk, ha akartak- ha nem, bizony a bogdányiaknak is menniük kellett az Óbudai uradalom különböző településeire, ahol természetesen tapasztalatokat, kapcsolatokat szerezhettek, bejárták Buda környékét. 

A szóban forgó két település azért is érdekes a vizsgálódásunk szempontjából, mert Tök szintén egy régi magyarlakta település, míg Zsámbékra szintén sok svábot telepített a földesúr. Zsámbékon is vannak a kőfaragásnak nyomai, sőt kőműves és kőfaragó céh is működött, de a kőkapuk nemigen fordulnak elő. Tökről viszont egy nagyon érdekes részletet ragadnék ki- ha tetszik önkényesen- a tanulmányból:

„A magas művészet népies stílusjegyeivel leginkább a református magyarok lakta Tök és Tinnye temetőiben találkozhatunk. Tök református fejkövei igen régiek, a 18. század végétől ismertek. (…) indás, szíves motívumokkal. A legrégebbit 1776-ban állították, barokk vonalú, virágszerű fejrészével a magyar falusi temetők egyedülálló darabja (…) Nyakas-hegyi mészkőből készítették őket helyi faragók.”

Indás, szíves motívumok…Nyakas-hegy… Magyarázatként hozzá kell tennem, hogy amikor először láttam meg a Nyakas-kő alakját, azonnal ismerős és otthonos volt bogdányi szemmel. Hogy miért arra hamarosan fényt derítünk. Éppen ezért akadt meg a szemem a tanulmány olvasása közben ez a részen: "Nyakas-hegyi mészkőből készítették őket helyi faragók". A kulcsszó: Nyakas.

Felhívnám a figyelmet azonban egy kis "ugrásra". A tanulmány a Zsámbék és Tök határában álló Nyakas-hegyről szól, de a Nyakas-kő onnan légvonalban ~15 km-re van, Biatorbágy határában. Úgy látszik a "nyakas kövek" arrafelé párban állnak, akárcsak a kőkapuk oszlopai errefelé...

Nézzük hát ezt a Nyakas-követ: 

nyakas.jpg

Hasonlítsuk össze e szép, monumentális természeti képződmény formáját, a bogdányi kőoszlopok formájával! Nézzük csak a Nyakas-kő "fejét" és "nyakát" és bogdányi kőoszlopok tetejét! Egy kép többet mond 1000 szónál. 

a-bogdanyi-nyakas-kovek.jpg

Hát ezért volt a bogdányi szemnek rögtön szembe ötlő a kísértetises hasonlóság a Nyakas-kő és a bogdányi kapukat tartó kőoszlopok között!

De tágabban vizsgálva, a Nyakas-kövek nem csak Bogdányban, hanem sok más Buda környéki településen is megjelennek. 

nyakas-kovek.jpg

 

Úgy látszik, ez egy általános forma Buda környékén. De ha megfigyeljük, akkor a bogdányi műhelyekben készültek a legpontosabbak, legszebbek. Most már látjuk, hogy a faragott kapukövek széles körben elterjedtek Buda környékén, a Dunazug hegységben, és látható, hogy szinte mindegyik a Nyakas-követ mintázza. Érdekesség, hogy a tanulmány szerint „A Zsámbéki-medence más településein is bálványnak nevezték a kapulábakat…”  Ez a vidék ősi kapu formája, a neve is régiesen regés: bálvány.

Kanyarodjunk vissza újra a bogdányi kőkapukra. Ha megvizsgáljuk ezeket, akkor alapvetően két különböző fajtát különböztethetünk meg.

- Az egyik fajta a sima kőoszlop pár, az úgynevezett „szemöldök ív” nélkül

- A másik fajta a kőoszlop pár a vízsintes „szemöldök ívvel” együtt.

 

Nézzük rá példákat:

A kőoszlop pár, az úgynevezett „szemöldök ív” nélkül:

patak-u-9.jpg

 

A kőoszlop pár a vízszintes „szemöldök ívvel” együtt

kokapuk.jpg

 

Mondhatjuk, hogy első az alaptípus, és a második a továbbfejlesztett változat. A Nyakas-kő alakját már felfedezhettük, de vajon honnan származhat a továbbfejlesztett, szemöldökíves változat?

Ennek megmagyarázásához vissza kell térni újra a régebbi időkbe, a török hódoltság idejére. Szokás elnagyoltan azt gondolni, hogy ekkortájt Buda környékén kihalt, vagy elmenekült a régi magyar lakosság, és emiatt indult el a különböző nemzetiségek betelepítése. Ez csak félig igaz, mert tény, hogy csökkent a régi magyar lakosok száma, de korántsem tűntek el. Ideje lenne talán őket újra felfedezni, és figyelembe venni. /Itt említsünk meg a teljesség igénye nélkül néhány olyan falut a vizsgált térségben, ahol számottevő régi magyar lakosság maradt meg, pl. Pilismarót, Dömös, Kisoroszi, Tótfalu, Monostor, vagy éppen Bogdány, valamint Tök, Tinnye, Páty, Bia stb. Jellemzően ezeknek a lakosoknak a jelentős része református hitre tért a török-idők alatt./ A török kiűzése után, egyrész elindult egy nagy betelepítési hullám, ekkor érkeztek tömegesen a különböző nemzetiségek (német/sváb, szerb/rác, szlovák/tót), másrészt elindult a katolikus megújhodás is, ami számos templom építésével, átépítésével, felújításával együtt zajlott le.

Ha megvizsgáljuk az alábbi templomok ajtajait, akkor újra ismerős formákra csodálkozhatunk rá. Nézzük csak a szakrális templomajtók faragott kőkereteit!

templom-ajtok.jpg

Érdemes megfigyelni, hogy függetlenül attól, római katolikus, református, görög katolikus, vagy szerb ortodox templomról van-e szó, van egy mondhatni univerzális faragott kőkapu alakzat. 

Újabb hasonlóság. Ezekre a templomi kőkapu alakzatokra  is nagyon hasonlítanak a bogdányi "szemöldökíves" kőkapuk (ha kőgolyóktól egyelőre eltekintünk). Hogyan lehetséges ez? Talán úgy, hogy a templomépítések korszakának befejezése után egyes mesterek aprópénzre váltották a tudásukat és elkezdtek lakossági megrendelésre dolgozni, de az is lehet, hogy a mesterek mellett dolgozó segédek egyszerűen ellesték a tudást, és ők váltották úgymond aprópénzre, lakossági felhasználásra.

Az alábbi szentendrei kőkapu egy szép példa arra, hogyan jelent meg az egyházi templomajtó formája a világi, lakossági környezetben. Figyelem: az évszám 1808. Ez egy összekötő láncszem az egyházi templomajtók és a később, az 1840-es években megjelenő új bogdányi kőkapuk között.

szentendre-1808.jpg

Újra visszatérve a kiinduló pontunkra, Bogdányra. A fenitekre alapozva az elméletem szerint valamikor az 1840-es évek elején ezen a ponton lépett be egy ismeretlen, de Bogdányhoz valahogyan biztosan köthető kőfaragó, aki az addigiakhoz képest egy igazi újítást, innovációt vitt végbe: továbbfejlesztette a Nyakas-kő formájú kőkapukat, de úgy is mondhatnánk, hogy ötvözte azokat az egyházi templomajtók formájával, és ebből születtek meg a ma ismert bogdányi szemöldökíves kőkapuk.

Feltehetően egy olyan piaci résre talált rá a mester, amire nagy igény mutatkozott Bogdányban, de Kisorosziban és Tahitótfaluban is, sőt jutott belőle Pócsmegyerre és Monostorra is, így a következő kb. fél évszázadban talán több bogdányi faragó műhely is ráállhatott ezek készítésére. Ez az újítás, ötvözés a bogdányi kőfaragók hozzáadott értéke. Meg merem kockáztatni, hogy ezek az új kőkapuk már a módosabb gazdák portájára kerültek, és egyfajta korabeli státusz szimbólumokká váltak.

A kőgolyók kérdésére pontos válasz nincs, de két dolog elképzelhető: a Váradok-dűlőben lévő Castrum Cirpi feltárásánál leírásra került, hogy 20 cm átmérőjű kerek "kőgolyókat" találtak. Talán korábban is kerültek elő ilyen kőgolyók a föld alól, amik inspirálhatták a bogdányi kőfaragó mestereket. De az is lehet, hogy máshol láttak ilyen mintákat, például a pátyi kastély kerítésén is vannak ilyenek.

A kapuoszlopok díszítése is érdekes. Nézzük néhány szép példát:

mintak.jpg

 

Összefoglalva

E kis esszé gondolatai nincsenek 'kőbe vésve', és lehet, hogy újabb leletek, adatok, kutatások, dokumentumok módosíthatják, pontosíthatják, esetleg meg is cáfolhatják a benne foglalt elmélet, de mint a látjuk van alapja, és van benne életszerű logika is.

Az elmélet tehát a röviden következő. Először a kőből faragott kapuoszlopok a Biatorbágy határában álló Nyakas-kő mintájára készültek a töki, zsámbéki és talán más környékbeli kőfaragók keze alatt. Mivel ott a kapuköveket bálványnak hívták, ezért talán még azt is meg lehet kockáztatni, hogy ez a hagyomány réges-régi időkre nyúlik vissza. Mivel az említett két település ugyanúgy a Zichy család Óbudai uradalmához tartozott, mint Bogdány, ezért alapos okunk van feltételezni, hogy bogdányiak jártak Tökön és Zsámbékon, illetve az utazás során áthaladtak több más településen is, ahol láthatták ezeket az ott elterjedt nyakas kapuoszlopokat. Ezt alátámasztja a telepítési szerződés pontja is, miszerint az uraságot és annak leveleit szállítani kötelesek voltak a bogdányiak az Óbudai uradalom különböző települései között. Az útjaik során ezeket látva, el is kezdhettek ilyeneket faragni, persze lehet anélkül is, hogy tudtak volna a Nyakas-kőről. Az alapminta tehát a Nyakas-kő, illetve a Nyakas-kő alakú kapuoszlopok.

Valamikor ezután elindultak a török-kor utáni templom építések, felújítások, átépítések, amelyek évtizedekkel később fejeződtek be. Itt a katolikus megújhodás miatt lehet külföldi mesterekkel is számolni, pl, olaszokkal, németekkel, morvákkal, kiket az idézett tanulmány is említ, és a hagyomány szerint a kőfaragás kezdetén szintén olasz mesterektől tanultak Bogdányban. Jó kérdés, mi történhetett ezekkel a mesterekkel, amikor a egy-két nemzedék után befejeződtek a templom építések. De talán egyesek vagy aprópénzre váltották a tudásukat, és az egyházi megrendelések kifogytával lakossági célra kezdtek el dolgozni, vagy egyszerűen egy-egy ügyesebb helyi segéd elsajátította tőlük a tudást. Erre az egyházi környezetből a lakossági környezetbe történő átmenetre, mint összekötő láncszemre egy szép példa a Szentendrén lévő 1808-as kőkapu. A másik minta tehát a szakrális templomajtók.

Ami ismét biztosra vehető, hogy amikor 1840 körül elindult a kőbánya Bogdányban, akkor biztosan fellendült a bogdányi kőfaragás, és talán egy mester, vagy egy tehetséges kőfaragó segéd, itt Bogdányban egy zseniális újítást hajtott végre, és a régi, "nyakas kapuoszlopokat" és "templomajtókat" összeálmodta és összeötvözte. Csodálatos összhangba sikerült hozni a régi bálványos és az új templomos formákat.

Valahogy így történhetett a kőkapuk fejlődése, evolúciója. A Nyakas-kő mintájára kialakultak a nyakas kapuoszlopok, majd a templomi ajtók mintájára rákerült a vízszintes szemöldök ív:

 egyuttallas-2.jpg

Az újítás olyan jól sikerült, hogy gyorsan megnőtt rá az igény a módos gazdák részéről Bogdányban és érdekes módon nem a környékbeli sváb, hanem a környékbeli magyar lakosságú településeken. Ennek okán el lehet tűnődni...

Annyi mindenesetre megállapítható, hogy ez alapján szorosabb lehetett a kapcsolat és az ízlésbeli összhang ez idő tájt Bogdány és két szomszédja, Kisoroszi és Tótfalu között, mint azt elsőre gondolhattuk volna. De, ha számításba vesszük a kort is, akkor ez az 1848-as szabadságharc kora, és tudjuk, hogy a bogdányi svábok közül is már többen magyar honvédnek álltak, ami ismét arra mutat, hogy ha nyelvében még sziget is volt Bogdány, de egyébként szerves részét képezte a környezetének, és persze az országnak is.

Végül a válaszok a kiinduló kérdésekre: igen ez a faragott kőkapu egy bogdányi különlegesség, és van is a svábokhoz köze, csak nem úgy, ahogy eddig feltételezhettük. Persze bebizonyosodhat még, hogy ez egy németföldről hozott hagyomány, de erre eddig semilyen konkrét bizonyítást nem sikerült találni. A fentiekre alapozva, ez a bogdányi kőkapu történet sokkal inkább itt Magyarországon született meg, mondhatnánk régi magyar alapokon, majd később egyházi formák alapján -feltehetően olasz mesterek hatására is- ezek ötvözeteként, szervesen, egy igazi újításként, szorgalmas bogdányi sváb kőfaragók műhelyeiben. Íme itt a sváb szál is. Külön érdekesség, hogy ezek Bogdányban és a környező magyar lakosságú településeken terjedtek el, de a környező sváb településeken nem. Ha a kapukra nézünk, egyszerre juthat eszünkbe a "bálványos" Nyakas-kő és a szakrális templomi ajtóformák. Micsoda egyesítés, micsoda újítás. Nem csoda, hogy máig vonzák a tekintetet. Óvjuk őket. 

 

Rokfalusy Balázs

 

Utóirat azoknak, akik olvasták Hamvas Béla Az öt géniusz földje című könyvét. Azt hiszem itt három géniusz harmónikus összekapcsolódásának egy ritka szép példáját is felfedezhetjük: Kelet (magyar) - Nyugat (sváb) -Dél (olasz). 

 

Nagyapám és dédapám emlékére, kik bogdányi kőfaragók voltak


Megosztás a Facebookon