Tisztelt ünneplő dunabogdányi polgárok!
Szeretettel köszöntök minden kedves megjelentet augusztus 20-án, Szent István ünnepén! Ezen a napon emlékezünk első királyunkra, aki a magyar államiság alapjait lerakta. Ezen a napon szeretünk homályos szemmel a múltba révedni, és büszkén arra gondolni, hogy mi egy ezer éves állam örökösei vagyunk. És valahogy mindig elfelejtjük, hogy a szuverén Szent Istváni magyar birodalom, ahogy Nemeskürty tanár úr kifejti Meddig várjunk című könyvében, 1526-ban a mohácsi tragédiával sírba szállt. Nem gondolunk arra, hogy az ezer éves állam történetéből 400 év hiányzik, amikor nem létezett olyan, hogy Magyarország, hanem létezett Erdélyi fejedelemség, létezett oszmán hódoltsági terület, létezett Habsburg gyarmat. Ha akkor valaki a térképre nézett, nem láthatott Magyarország nevű entitást, legjobb esetben is csak Osztrák-Magyar Monarchiát, amit ugye a népek börtönének hívtak…
Mert az önálló, látható, szuverén Magyarország, csak 1920-ban, a Trianoni békeszerződéssel született újjá. És mégis, mindannyian úgy érezzük, hogy közünk van Szent István örökségéhez, államához, álmához.
De ha nem a szuverén állam megléte, akkor mi adja a folytonosság érzését? Mi az, ami ezt a kontinuitást, ezt a folytonos ívet adja, melynek egyik pillére Szent István, a másik a mindenkori jelen? Mi lehet az, ami már több, mint ezer éve élteti a Kárpát-medencében a keresztény értékeken alapuló magyar kultúrát? A mindenkori magyar állam, amely 400 évig nem is létezett, majd újjászületése után is csak erős fenntartásokkal lehetne kereszténynek és magyarnak mondani?
Nem, Tisztelt Honfitársaim! A kérdésre a választ itt látom magam körül, ahogy széttekintek. Mert a választ Önök képviselik! Magyar érzelmű emberek itt, és szerte a nagyvilágban, akik generációról generációra továbbadják az életet. Akik újra és újra összekulcsolják a gyermekeik kezét, és bár magyar, bár német, vagy bármely nyelven, de magyar szívvel tanítják imádkozni őket Istenhez, és büszkének lenni arra, hogy ehhez a néphez tartoznak! Önök, akik reggelről reggelre felveszik a munka terhét, és tovább építik, ápolják, óvják apáik örökségét!
Mit gondolnak, mi Magyarország? A mindenkori kormány? A mindenkori miniszterelnök? A Parlament? Nem, barátaim, Magyarország mi vagyunk! Magyarország annak a vágynak a megtestesülése, ami a szívünkbe van írva! Magyarország az örökségünk, melyet szüleinktől kaptunk, és Magyarország a gyermekeink öröksége is, melyet majd rajtunk kérnek számon!
És a mi örökségünk a szűkebb hazánk, Dunabogdány is! Mindannyiunké, akik itt élünk, akiknek a szíve legalább részben itt dobog! Merjünk birtokon belül kerülni abban, ami a mienk! Merjünk javasolni, és merjük számon kérni a mindenkori döntéshozókat! Hiszen ők szolgálatra esküdtek fel! Hát segítsük őket, segítsenek engem- szolgálni…
Ha nem rendezzük be magunknak a falut olyannak, amilyennek látni szeretnénk, ahogyan élni szeretnénk benne, akkor – ne legyen illúziónk- lesz jelentkező, aki elvégzi helyettünk ezt a munkát, megvalósítja a saját terveit, ki tudja milyen érdekek mentén, és lesz szakmai alátámasztása is a terveinek, ebben biztos vagyok!
Ne engedjük elveszni közös kultúránkat, hagyományainkat! Ne hagyjuk elveszni kialakult dunabogdányi életmódunkat! Nem kellenek új idők, nem kellenek új dalok, csak akkor ha bogdányivá válnak!
Hol van az leírva, hogy Bogdánynak fel kell tennie a kezét akár az agglomerációs nyomás, akár a tömegturizmus előtt?
Ne engedjük elveszni a Duna-partunkat, melynek a természetjog törvényei szerint elsősorban a helyi közösséget kell szolgálnia! Ne engedjük az elődeinktől örökölt közös ingatlanjaink eladását, melyek az ötlettelenség és a tehetetlenség miatt könnyen befektetői érdekek mentén kerülhetnek hasznosításra, mert ha egyszer elveszítjük, nem lesz lehetőségünk újra megszerezni őket! Minden döntésünknél mérlegelnünk kell, hogy szabad-e a pillanat érdekében feláldoznunk gyermekeink, lehetőségeit, mozgásterét!
Mindannyiunk felelőssége, hogy mi történik Dunabogdányban! Mindannyiunk felelőssége, hogy kik képviselnek minket! Platon mondta: Ha a tehetséges és hozzáértő emberek finnyásságból vagy restségből távol tartják magukat a közélettől, akkor büntetésül el kell tűrniük, hogy a kevésbé rátermettek vezessék őket, és elveszítik a jogot, hogy a rossz vezetés miatt panaszt emeljenek! Az Evangéliumban azt olvassuk, hogy mindenkinek el kell számolnia a rá bízott talentumokkal. Tempfli József püspök szavaival: Kötelességünk becsületesen hasznosítani Istentől kapott képességeinket a magunk és a köz javára.
A demokráciát nem elegendő eltűrni, mint a diktatúrát. A demokráciáért meg kell dolgozni, azt működtetni kell.
Vigyük haza ezeket az üzeneteket, és ha valaki úgy érzi, hogy van tennivalója, akkor kérem, hogy tegye, és ha úgy érzi, hogy van mondanivalója, akkor kérem, hogy mondja. Mindannyiunkért.
És a végére engedjenek meg még egy gondolatot. Barsi Balázs ferences atya írta egy helyen, hogy ismét Noé korában élünk. Az emberek nem mást csinálnak, mint egykor (esznek, isznak, házasodnak és férjhez mennek), hanem máshogy. Isten nélkül. Életük fókuszából kivetik Istent, és a helyére, önmagukat, a saját érvényesülésüket, hatalmukat, szórakozásukat helyezik. A társadalomból pont az az egymásra figyelés, szolidaritás, önfeláldozás veszik ki, ami társadalommá teszi az emberek tömegét. Így a ma ismert világunkat szükségszerűen elsodorja majd saját önzésünk áradata. Barsi Balázs atya arra hív minket, hogy kezdjünk el bárkákat ácsolni, a családunkból, a kisközösségeinkből, településeinkből, melyek összekapaszkodva megvédnek mindannyiunkat a megőrült világ háborgásától. Hát vegyük kezünkbe a kalapácsot, és egymásra, de leginkább Istenre figyelve, kezdjünk építkezni!
Szent István ezer évvel ezelőtt felajánlotta Istennek ezt a nemzetet. És Isten minden balgaságunk, minden rossz döntésünk és minden esetlenségünk ellenére megtartott minket ezer esztendőn keresztül. Kedves Barátaim! A jövő a mai nappal kezdődik! Legyen bátorságunk ma újra felajánlani Istennek nemzetünket, falunkat, családunkat és saját magunkat, kérjük, hogy láthassuk életünkben az Ő szándékát, és élhessük életünket az Ő céljai szerint és az Ő dicsőségére! És így kapjunk újabb ezer évet!
Mennyei Atyánk, kérlek áld meg magyar hazánkat!
Uram, kérlek áld meg otthonunkat, Dunabogdányt!
Ámen