A bal lator kőfaragója - Beszélgetés Gutbrod Andrással

Hogyan jutott a pályaválasztásig és miként került a szakmájába?

Családunknak földjei voltak a faluban, falu határában. Ezeket többször is elveszítettük. Nagyon jó gyermekkorom volt, mindenünk megvolt. Gyümölcsös, tehén, kecske, nem szenvedtünk hiányt. Az emberek békében éltek, tisztelték egymás tulajdonát. Édesapám megjárta a háborút, a háború után a helyreállítási munkákban dolgozott a Margit-hídnál. Ennek köszönhettük, hogy elkerültük a kitelepítést. Miután állatainkat elhajtották a szemünk láttára, már a teherautókon ültünk a Szent János téren, mikor jött a hír a mentesítésről helyreállításban dolgozók számára. Ennek megerősítéséig ott várakoztunk. Délután engedtek csak el. Házunkba visszatérve, minden felforgatva, értékeink eltűntek, a szalmazsákok szétszaggatva. Aki a tehenet elhajtotta, később visszaadta nagyon leromlott állapotban. Szegényt feltápláltuk, majd ismét elvitték. Gyümölcsösünket, földjeinket a téeszbe vitték, de édesanyám, aki a tulajdonos volt, nem tudott egészségi állapota miatt a téeszben dolgozni, ezért lemondatták a tulajdonjogról. A kárpótlás idején ezért nem is kaptunk vissza semmit, mivel ő „önként” ajánlotta fel a tulajdonait.

gutbrod-andras.jpg

A föld, a gazdálkodás szeretete miatt, mikor eljött az ideje, gyümölcstermesztés irányába szerettem volna tanulni. Kecskemétre jelentkeztem egy ilyen szakiskolába. A felvételire a váci iskolába hívtak, ahova fel is vettek. Szüleim ezt nem nézték jó szemmel. Azt látták, hogy ezzel ugyan gyümölcstermesztő szakember lehetek, de egy téeszben, ahol népnyúzó leszek. Ezt rendszeresen meg kellett hallgatnom. Tudomásomra jutott, hogy kőfaragó tanoncokat toboroznak Pestre. A vasárnapi mise után megérlelődött a gondolat, hogy szerencsét próbálok ebben az irányban. Két ismerősömet is buzdítva elhatároztuk, hogy bemegyünk Pestre a felvételire. Meglepetésnek szántam ezt szüleimnek, ezért vasárnap este későn mentem haza, hogy ne kelljen leadnom a vasárnapi ruhámat, amiben mennék a felvételire. Hajnalban, mivel édesapám korán kelő volt, kiosontam a bizonyítványaimmal, a váci iskola felvételi értesítőjével és hajóval mentünk Pestre. Felvettek kőfaragó tanulónak. Hazaérve, mielőtt beszámolhattam volna, bár édesapámnak nem volt szokása, két, emlékezetesen hatalmas pofont kevert le.

Kitanultam a szakmát, akkoriban Bogdányban 25-30 kőfaragó volt. Ma már nem nagyon van. Rengeteg ismert épületen dolgoztam. A New York palotát a háborús sérülésekből állítottuk helyre, majd 56 után ismét. Katonaság után a Mátyás templomon dolgoztam. Pályakezdőként nem kerestem túl jól, viszont nagyon megbecsültek. Egy idős kolléga a műszaki rajz rejtelmeibe is beavatott, aminek sokszor vettem később hasznát. Sorra jöttek az igazán érdekes munkák: Margit-szigeten a szökőkút, Klotild palota, Ferencesek temploma, Metró gránit lépcsők. Vállalatom sokat vállalt, én is sokat vállaltam. Brigádvezető lettem, de az emberekkel dolgozni igazán nehéz volt. A Ferencesek templomának felújításában 107 méter magasságban dolgoztunk. Az utolsó kő megfaragását, felrakását én vállaltam. A több, mint egy köbméteres kő tartja a 7 méteres keresztet. Ott nyári melegben is mindig hideg volt, mert úgy járt a szél. Pályám végén a bányánál dolgoztam szalagkezelőként, de mellette ment tovább a kőfaragás maszekban. 1990 környékén a leányfalusi Szent Gellért lelkigyakorlatos házba hívtak. Ennek kapcsán kerülhettem a Dalai Láma, Göncz Árpád közelébe is. Egy Kaliforniában élő magyarhoz is megtaláltak a kastélya körüli köves munkákhoz. Fél évet töltöttem ott két rokonommal a szakmából. Ezalatt körbe is nézhettünk az Államokban. Utána itthon is számos neves embernek dolgozhattam.

A faluban milyen munkái emlékezetesek?

A templom támfalába számos vállalkozó bedolgozott adományként. Az összefogás akkoriban egyébként is jellemző volt. Kalákában épült a házunk és 10 évig dolgoztuk vissza szintén kalákában a segítséget. A Bányász kereszt, a református temető támfala, a pékség pillérei és a Kálvária Bal Lator keresztjének a tartó köve. Ez akkoriban (80-as években) Húsvétra készült el, miután megrongálódott. A házunknál esténként dolgoztam a cifra díszítések kézi faragásával rajta. A felhelyezés széles összefogással történt, nem volt egy egyszerű művelet.

Életében miért hálás a leginkább?

A családomért.

Mit tanácsolna a fiataloknak?

Jöjjenek ki egymással!

Mi nem sikerült az életében?

Nem tudok ilyet. Mindig voltak céljaim, de nem voltak nagyratörő álmaim. Nem volt többre igényem, mint, amit megkaptam. A saját és a családom biztonsága volt a lényeg.

Sokan panaszkodnak, hogy nehéz az élet, nehéz boldogulni. Nekik mit tud tanácsolni, mint olyan, aki sok mindenen átment?

Oldják meg! Adósságom, hitelem sosem volt. A kölcsönökkel sosem értettem egyet.

Búcsúzásként egy saját készítésű vesszősöprűt kaptam. A munka, az alkotás nem csupán pénzkereset.

 

Hidas András

 

Megjelent a Bogdányi Híradó 2016. áprilisi számában

 

gutbord-andras-bh.jpg


Megosztás a Facebookon