Nemrég kutatási engedélyt kérve ellátogattam a Magyar Nemzeti Múzeumba, hátha ott is akad valami érdekesség községünk múltjával kapcsolatban. Sikerült találni valami „újdonságot”, amit érdemes közkinccsé tenni. Az egyik mappán egy érdekes címet „fedeztem fel”:
„Dunabogdány, Svábhegy utca – Cseresznyés utca honfoglaláskori temető. 1987. VIII.28-IX.14., 1988.VI.10.-VI.15. Ásató: Maróti Éva. Dokumentum szám: 161. XVI./1989."
A mappában egy ásatási napló volt, amelyből részlet következik: „Dunabogdány, Svábhegy u. 560. és 561 hrsz. /F. Ferenc és K. Ferenc telke/ - X-XI. századi temető
1.nap 1987. VIII.28. péntek. Munkatárs: Franta Dezső.
"Dunabogdányban, a fenti területen, házalapozás közben a gép sírokat érintett. A jelenségre helybeli gyerekek figyeltek fel, tőlük tudta meg Iklódy József nyugdíjas tanár, aki levélben értesítette a Múzeumot. A gyerekek által, a kihordott földből gyűjtött csontokat átadta a múzeumnak. (…) A helyszínen F. Ferenc házának a gödrében először 1, K. Ferenc telkén 3 sírfoltot láttunk. Az 1. sírt, melynek a gödör oldalában jól látszott a gép által elvágott sírfoltja - metszetben is rajzoltuk. A gép a váz felső részét vitte el (…) Sír tájolása 46, mélysége 55 cm. Karok és lábak nyújtott helyzetben, jobb karon hurkos végű, bronz karperec a könyéknél /1. lelet/, ujjperceknél nyitott egymásra hajtott végű, lapos bronz /?/ pántból készült gyűrű /3. lelet/. A jobb kéz egyik ujjpercén szélespántú, zárt bronz pecsétgyűrű /2. lelet/. (…) A Svábhegy utcában és a vele párhuzamos Cseresznyés utcában az elmúlt években sok házépült, néhány idén, de az alapozási gödrök oldala már sehol nem látszik, a pincék már be vannak építve. A kint tartózkodó tulajdonosoktól érdeklődtem a leletek után, de senki nem tudott semmiről.”
2. nap Helyszínen tárgyalás a tanácselnökkel…. folytatódik az ásatási napló, amely összesen 7 sír feltárásáról tudósít. A szocializmusban nem volt divat a magyar régmúlttal foglalkozni, és helyben a rendszerváltás utáni évtizedekben sem sok figyelem esett a község magyar vonatkozású múltjára. Nem kapott különösebb publicitást az itt feltárt honfoglalás-kori lelet sem. Az ásatási napló rajza alapján az egyik lelet egy pecsétgyűrű, ami -mint a képen is látható- egy madarat ábrázol.
Megkockáztathatjuk, hogy ez egy korabeli turulmadár ábrázolás: „a bogdányi turul”.
A kép egy tusrajz volt a mappában, az eredeti tárgyat, illetve tárgyakat egyelőre még kerestetni kell a múzeum raktáraiban. Akkoriban pecsétgyűrűket minden valószínűséggel a vezető réteg tagjai hordhattak, ami itt esetünkben teljesen rendben, hiszen a kezdetektől fogva az ország közepe, a királyság közepe (Medium Regni) az Esztergom – Visegrád – Buda -Székesfehérvár térségben volt, amelynek közül három városnak is közelében helyezkedik el Bogdány.
Nemrég szóbeli információk alapján megtudtam, hogy arrafelé más építkezéseknél is találtak leleteket, csak azokról hallgattak, nehogy megakadjon a házépítés. Így amikor a régészek érdeklődtek a környéken, akkor senki nem tudott semmiről… Micsoda szerencse, hogy akkoriban élt köztünk egy Iklódy József tanár úr, aki felfigyelt arra, amit a gyerekek mondtak neki, képben volt, és megtette, amit tenni kellett; és milyen jó, hogy a gyerekek tudták, kihez érdemes szaladni. Ki tudja milyen „titkokat” rejt még a föld, vagy valahol egy doboz, amelyek új megvilágításba helyezhetik a község múltját?!
Az itt talált honfoglalás-kori leleteket gondolatban összeköthetjük az újra közelgő helyi Augusztus 20-i államalapítási ünneppel. Ezek egy képzeletbeli időkeretet alkotnak az azóta eltelet több mint 1000 év bogdányi történései körül. Sok víz lefolyt azóta vén Dunán. Tudjuk, hogy volt itt jövés-menés, keveredés, hatások, sok minden. Mégis, egy ezredév távlatából szédítő belegondolni a meglévő szellemi kapocsba; abba, hogy a feltárt sírokban a máig fennálló ország alapítói nyugodtak; hogy a sírokba eltemetett személyek feltehetőleg ugyanannak a nép tagjainak tartották magukat, mint a ma itt élők többsége, beleértve ebbe természetesen a kettős identitású személyeket is; valószínűleg ugyanannak a nyelvnek a korabeli változatát beszélték, amelyen most olvas az Olvasó; és a gyűrűn látható madarat ma is felismerjük és értjük mit jelképez. Azt gondolom, hogy a bogdányi múlt ezen elfeledett, de előbukkant mély fundamentumairól is érdemes tudni. Ha akarja, akkor nyugodtan magáénak érezheti, és büszke lehet rá minden ma itt élő ember, a hely szellemének és a helyi identitásnak is egyik sarkalatos részeként.
Rokfalusy Balázs
