Bizonyára a Kedves Olvasó szeme is megakadt már a bogdányi egyenesben, egy a távolban álló, magas és magányos fán. Vonzza a tekintetet. Arra járva párszor megnéztem közelebbről is. Két évvel ezelőtt még egy utolsó ága zöldellt, de már nem termett rajta gyümölcs. A levelei és a kérgestörzse alapján körtefának vagy vadkörtefának nézett ki.
Sajnos tavaly már teljesen kiszáradt. Idén április elején a határban járva éppen a tavaszi mezőgazdasági munkákat végezték. Kérdezgettem idősebb Szabó Kálmánt, aki régóta műveli és kiválóan ismeri a területet, erről a fáról. Szó szót követett. Hamarosan kiderült, hogy egyre gondolunk: a kiszáradt fa mellé egy ugyanolyan újat kell ültetni. Megbeszéltük.
Mielőtt azonban továbbmennénk, tegyünk fel egy érdekes kérdést. Vajon miért maradt meg éppen ez az egyetlen, hatalmasra nőtt fa a szántóföldek közepén, miközben a környékén egyetlen másik fa sem? Oka lenne, vagy csak a vak véletlen csupán?
Mindenekelőtt rögzítsünk néhány adatot az utókor számára is. A kiszáradt óriási körtefa törzsének kerülete 260 cm, a becsült magassága 9-10 méter lehetett!
A helyének pontos GPS koordinátái pedig: 47.779482, 19.062403. A méretei alapján egy szokatlanul nagy és öreg körtefáról van szó. Azt beszélték, hogy ez egy nagyon régi jelfa. Azaz egy olyan földmérési alappont, amihez képest régen a szántóföldek helyét határozták meg, mérték ki. S ez az oka annak, hogy megmaradt. Megnézve a Magyar Királyság második katonai felmérésének térképét az 1800-as évekből, beazonosítható ez a fa is. A koordináták nagyon jól passzolnak.
Jó, de miért éppen ott? És miért körtefa? – feszíthetnénk tovább a húrt. Talán még erre is találhatunk választ. De ennek megfejtéséhez még kb.600 évet kell viszszarepülnünk az időben. Talán különösen hangzik, egészen az ősi Árpád-korba. De nem is olyan csoda ez, hiszen több oklevél és régészeti lelet is bizonyítja Bogdány Árpád-kori alapjait.
Egy réges-régi oklevél 1285-ben rögzít egy birtokszerzést és az új tulajdonosok által birtokba vett terület határleírását. Ebben az áll, hogy IV. László király parancsára a váci káptalan és a pilisi ispán beiktatják a pilisi erdőőrök Bogud nevű földjébe a Rosd nemzetségbeli Márkot és Miklóst. Ekkor a kor szokásai szerint határjárást végeztek, és rögzítették a birtok határait. De Bogudnak (ma Bogonhát) csak a Bogdány felőli határát írták le, mert feltehetően a Tahi felőli részt amúgy is birtokolták, így az érdektelen volt. Bogud határleírása tehát így szól:
„…határa a Csódi (Chold) nevű hegynél kezdődik egy körtefa alatt… - Na álljunk is meg rögtön egy pillanatra. Nocsak egy körtefa, ami határt jelöl Bogud és Bogdán között! Majd így folytatódik: - innen kissé keletre fordulva a Duna felé van egy határjel, innen a Lagan nevű bereknél van egy határjel, ezután egy kaszáló körül halad, majd egy szilfánál van három határjel. A kaszáló végén kissé tovább haladva sűrű bozót alatt van három, a Dunához közel egy út mellett újabb három határjel, majd kissé továbbmenve a határ a Duna mellett, a Kecskesziget (Kechkezygueth) felső végéhez közel végződik.” Csódi-hegy, Kecske-sziget, Bogud…máig megőrzött helyneveink.
Nos, az ugyan nem állítható, hogy ez a kiszáradt körtefa az oklevélben említett a körtefa lenne. Az viszont állítható, hogy ezen a területen körtefákat is használtak a határ kijelölésére. Ez a mi fánk is egy ilyen határjelölő fa lehetett. S miért éppen a vadkörtefák? Talán mert kellően sokáig élnek, és jól megkülönböztethetők a többi gyakoribb fafajtától. Ezek alapján elmondhatjuk tehát, hogy a már említett körtefánk több szempontból is különleges volt: egyrészt hatalmas méretei miatt, másrészt egy jelfa, földmérési alappont is volt, és harmadrészt évszázadokon át jelölhette a Bogud (ma Bogonhát) és Bogdány közötti határvonal egy pontját is, ahogyan egy elődje is az Árpád-korban. A mai Dunabogdány közigazgatási területe tulajdonképpen 3 régi területből tevődött össze: Bogdán, Bogud/Bogon (ma Bogonhát) és Várad (ma Váradok-dűlő).
E kis történelmi kitérő után kanyarodjunk vissza a jelenbe. Az új fa ültetéséhez két önkormányzati tag is csatlakozott. Április 12-én reggel Balogh Arnó képviselővel kiástuk a gödröt a régi fától pár lépésre. Viccelődtünk is, hogy a végén még kiásunk egy kincsesládát. Na, ha azt nem is, de egy darab cserepet és egy darab láncot igen. Közben id. Szabó Kálmán és Dr. Hidas András alpolgármester a közeli faiskolából elhozták a vadkörte csemetét, amit a faiskola tulajdonosa, Ifjú Zoltán ingyen ajánlott fel. Ezúton is köszönjük! Majd közösen elültettük. Ez jó munka volt! – mondta a végén Kálmán bácsi. Köszönjük neki is, hiszen ő intézte a fát, gondoskodott a vízről, karókról és a szállításról is.
Jelezze ez az új fa további századokra a helyet. S talán jelképesen azt is, hogy az oklevélben említett Árpád-kori pilisi erdőőrök szellemisége valamiként ma is itt él, számon tart, őriz, és ha kell, megújít.
Rokfalusy Balázs
Képek:
