Megjelent a Bogdányi Híradó 2018. februári számában
Egy régi, összetett és talán érzékeny témáról lesz szó. Kiindulópont a Dunabogdány gazdaságfejlesztési stratégiája 2014-2019 című dokumentum lehet, ami a gazdaságfejlesztés mellett számos más fontos dolgot is tartalmaz. (Megtalálható az Önkormányzat honlapján, és ezúton is ajánlom az Olvasó figyelmébe.) A program összeállításával megbízott cég akkoriban tartott egy fórumot a helyi civileknek, ahol szintén felmerült ez a szóban forgó téma, így az be is került a dokumentumba, méghozzá a falu „gyengeségei” között szerepeltetve: „A lakosság körében voltak a nehéz történelmi múltból fakadó ellentétek”, majd a mondat tovább lett fűzve „de az elmúlt időszakban pozitív folyamatok is elindultak pl. a német/sváb és a felvidéki közösség között tavaly volt először kölcsönös gyertyagyújtás egymás emlékműinél.”
A múltban többféle ellentét terhelte a falut, ezekről most csak annyit, hogy ezek leginkább a ki és betelepítések körüli időszakokban gyökereztek. A mai bogdányiak egy része -főleg a fiatalabbak és az elmúlt időszakban ide költözők- vélhetően nem is nagyon tudják, miről van szó; egy másik része tudja, de már nem, vagy csak minimálisan befolyásolja mindennapjait; és -amint a téma a civil fórumon való felbukkanása is mutatja-, vannak, akik még éreznek itt problémát. Egyelőre itt engedjük el régebbi múltat, és nézzük inkább a közelmúlt, illetve a jelen történéseit.
Sokféle módon és szemszögből lehetne elmondani a tavalyi év eseményeit. Most tegyünk egy kísérletet arra, hogy egy új szemszögből kimondottan az említett pozitív folyamatokra fókuszáljunk. Visszanézve a 2017-es évre elmondhatjuk, hogy Bogdányban három kerek évfordulóról is történt megemlékezés: áprilisban a felvidékiek 70 évvel ezelőtt ki -és betelepítésről; augusztusban a svábok kitelepítésének, elűzetésének szintén a 70. évfordulójáról; októberben a reformáció 500. éves évfordulójáról.
Ritka együttállás három ilyen kerek évforduló egybeesése, hiszen ha jól meggondoljuk, akkor Bogdány három régi, némileg sajátos múlttal és karakterrel rendelkező csoportjának megemlékezéseiről beszélnünk, azaz a katolikus svábokról, a régi református magyarokról és a Felvidékről áttelepítettekről. Két gyors megjegyzés: egyik, ma már egyre kevéssé látszik éles határvonal e csoportok között az eltelt idő alatt kötött házasságok és barátságok miatt; a másik, hogy e három régi csoportnál ma már szélesebb és összetettebb is a falu közössége, vagyis nem feledkezhetünk meg arról, hogy jelentős azok száma is, akik egyik csoportba sem tartoznak, vagy esetleg átfedésben többhöz is. Visszatérve, e három régi csoport szó szerinti és képletes együttállása korában olyan ritka volt, akár a távoli csillagok együttállása. De mi is történt itt 2017-ben?
Időrendben haladva. Áprilisban a felvidékiek megemlékezésén, a református templom előtt, feltűnően sok érdeklődő és barátságos sváb tekintetet lehetett látni. Ez a „hármas együttállás” már önmagában egy igen különleges dolog volt. Tudjuk, a történelem kerekét viszszafordítani nem lehet, és talán az ilyen tragikus dolgokra történő emlékezésekre sem illő ilyet mondani, mégis körbenézve úgy éreztem, hogy kimondottan jó és felszabadító hangulatú volt mind a megemlékezés, mind az utána következő szeretetvendégség. Szinte érezni lehetett, ahogy tovább repednek a régi falak, ahogy régóta cipelt nyomasztó lelki terhektől szabadulnak meg lassan emberek, közösségek. Ahogy lassan normalizálódnak a dolgok. A megemlékezés jelentőségét jelzi a polgármesteri beszéd, a felvidéki vendégek, és a helyi német nemzetiségi önkormányzat vezetőinek megtisztelő jelenléte is. Azt hiszem ez is egy mérföldkő a falu életében. Felidézném még Varsányi Viola szavait a májusi Bogdányi Híradóból: „(...) A közönség soraiban szép számmal voltak velünk olyan bogdányiak, akiknek ősei mintegy 300 éve telepedtek hazánkba. Együttérző részvételük ajándék volt számunkra. A befogadás, elfogadás szép gesztusa azoktól, akik más irányú kiűzettetés tragédiáját hordozzák emlékeikben. Az emberi nagyság felülkerekedése ez az értetlenségen, szűk látókörű tudatlanságon. Bizonyítása az igazi, örök értékek erejének (...)” Augusztusban háromnapos rendezvénysorozat emlékeztetett a sváb kitelepítés, illetve elűzetés 70. évfordulójáról is. Több emlékezetes momentuma volt ennek az eseménysorozatnak is. Kiemelném ezek közül Liebhardt András erre az alkalomra megjelent Út az új Heimatba c. könyvét, ami egyrészt nagyapja személyes korabeli naplóján, másrészt nagyon komoly levéltári és más kutatásokon alapul. Ezt az egész drámai témát történelmi összefüggésbe helyezi. A történet feldolgozását már az előzményektől, azaz a 1930-as évektől kezdi, többféle nézőpontból megközelítve, és újszerű módon az eddig tabunak, vagy ismeretlennek számító kérdésekhez is bátran hozzányúlva. Mindenképpen meg kell említeni az katolikus templomtéren lévő emlékműnél történő megemlékezést is, ahol a falu egységét újra jelképezte a polgármesteri beszéd, a művészeti csoportok, és a megemlékezők között körbepillantva az Esterházy János Társaság vezetőit és tagjait is lehetett látni. Októberben a reformáció 500 éves évfordulójának tiszteletére tartott hálaadó Istentiszteletre nagyon viharos, zord időben került sor, ezúttal is a polgármester jelenlétében, és az Esterházy János Társaság egy emléktáblát adományozott a református gyülekezetnek, ami ez alkalomból templom falára került elhelyezésre.
Azt hiszem, ez a három esemény, és a közös megemlékezések már önmagukban figyelemreméltók, és alátámasztják, hogy az említett korábbi ellentétek helyébe szépen lassan egyfajta „összbogdányi” szemlélet és egység kerül. Itt akár be is fejezhetném, mert ez a három esemény már önmagában megállná a helyét. De hadd folytassam még néhány további esemény felvillantásával, amelyek akár az előzőeken túlmenően is mutatják, hogy manapság már nem igazán vannak komoly árkok a faluban, sőt az együttműködésnek számos formája él. A szeptemberi szüreti felvonulás nem újdonság, régebbi hagyományról van szó. Most mégis azért említeném az egyébként 40 éves Kertbarát Kör által szervezett össznépi mulatságot, mert igen jól illik -tán korát megelőzve is- ebbe a sorba, amint lovon ülő bő nadrágos magyar betyárok és a sváb viseletbe bújt táncosok, no meg fúvós zenekar együtt mennek vidáman borozva körbe a faluban. Ez igazi különlegesség. Szintén egy ritka jó kisugárzású kulturális esemény volt, amikor októberben Művelődési Ház színültig megtelt nagytermében megnyílt a 95 éves Kristóf János festőművész, díszpolgár kiállítása. A megnyitón szép számmal megjelent bogdányi polgárok azt hiszem közös nevezőn voltak a művész megbecsülésében, tiszteletében, függetlenül minden egyéb más dologtól. Itt utalnék az újságban megjelent beszélgetésre Jani bácsival (BH. 2017. január és február), aki a falu legidősebb férfijaként értékes és ritkán hallott ismereteket osztott meg a bogdányi reformátusok dolgairól, és arról, hogy régen miként élték a mindennapjaikat a faluban együtt élő svábok és magyarok, katolikusok és reformátusok. Novemberben a FAKULT Egyesület Szabó Magda 100 éves születésének évfordulójára egy különleges zenés irodalmi estet rendezett a református templomban, ahol körbe nézve megállapítható volt, hogy a szereplők és nézők jókora hányada bizony katolikus volt. Szintén említésre méltó a nemzetiségi önkormányzat által szervezett Márton-napi felvonulás, ahol több százan vettek részt, függetlenül attól, hogy a nemzetiséghez tartoznak-e, vagy sem. Talán feltűnt az Olvasónak az is, hogy a Bogdányi Híradó címoldalára tavaly a református templom képe is felkerült, ami korábban még sohasem fordult elő. A Kutya-hegyen élőket összefogó Hegylakók Egyesület is egyre aktívabb a falu életében, szép példa volt egy szemétszedés szervezése, amihez a Figyelj Rám! csapata is csatlakozott.
Még egy különleges bogdányi együttállásnak lehetettünk tanúi májusban, mégpedig a Kiscuki köz avatásán. Tudjuk, hogy egy fontos és látványos ingatlanfejlesztés történt a település központjában. De történt itt még valami, ami szót érdemel. A rendszerváltás óta az összes polgármesterünk -Horváth Imre, elhunyt Schuszter Józsefet képviselve felesége, Bonifert Ferenc, Pályi Gyula, és Schuszter Gergely- együtt vágta át az avatáson a nemzeti színű szalagot. Azt gondolom, szép szimbolikus gesztus volt ez, ami szintén a falu egyfajta -különbözőségek és viták feletti- egységét fejezte ki. Még országos viszonylatban is ritkaság az ilyesmi. Had említsem meg a Kiscuki köz falán látható helytörténeti táblákat is, amelyek immár az említett „összbogdányi” szemlélettel foglalják össze a helytörténetet. (Sajnos sok már a törött tábla, de remélhetőleg majd pótolva lesznek.) Összegezve, az eseményekből kiolvasható az is, hogy az említett „nehéz történelmi múltból fakadó ellentétek” halványulnak, sőt a különböző csoportok, szervezetek között ma már sokkal inkább a nyitottság és együttműködés jelei láthatóak. Pár éve még elképzelhetetlennek tartott események is megtörténtek. Bogdány többet változott e tekintetben az elmúlt 5-6 évben, mint a korábbi 50-60 évben. Vagy mindez csak túlzott optimizmus és beleképzelés lenne? A Kedves Olvasó szabadon eldöntheti. Talán egy következő részben érdemes lenne körüljárni még röviden a múltat terhelő régi konfliktusokat is, hogy aztán azokat meghaladva, egy 21. századi bogdányi jövőképen gondolkozhassunk.
Rokfalusy Balázs