Hidas András: Mi is a feladata egy kultúrosnak?
Liebhardt András: Ez egy összetett szakma. Az ember túl a szervezői és adminisztratív feladatain, ha kell, akkor animátor, konferanszié, riporter, szerkesztő, moderátor, vezető, technikai munkatárs, vendéglátós, hoszt, közösségfejlesztő, író és dramaturg, rendező, színjátszó, tanár és „pedagógus”, helytörténész… Kicsit ez, kicsit az, de a legfontosabb, hogy ismerje a falut és a közösséget, amelyet szolgál.
H.A.: Hogy épül fel az intézmény?
L.A.: Intézményünk kicsi, néhány munkatárssal. Ha a művelődési-rendezvényi részéhez 1 szervező-vezető és 1 fizikai alkalmazott a létszám, természetes, hogy a szellemi munkakörben dolgozó fizikai munkát is végez, ahogyan az intézmény életéből adódik, hogy a fizikai alkalmazott is beugrik a munkaköréhez szorosan nem tartozó területekre. Ezt a kiváló kollegám, Som Réka úgy hívja találóan, hogy ez a „csukott legyező kollektíva” (utalva a Hófehér című animációs filmre). Tulajdonképpen összesen hárman dolgozunk státuszban. Horváth Gyöngyi még a polgármesteri hivatalból került hozzánk, nagy segítség az intézményben, a könyvtári olvasószolgálatot és az ehhez kapcsolódó adminisztratív munkálatokat végzi. Az intézmény részben önálló, bizonyos részei az önkormányzatnál vannak, mert fajlagos költségek miatt nem célszerű pl. külön pénzügyi apparátust fenntartani, vagy ugyanilyen okból célszerű csomagban szerződni bizonyos szolgáltatásokra, az intézményt érintő pályázatírás is közös, vagy bizonyos ügyekben a faluüzemeltetés is besegít.
H.A.: A pandémia miatt egy éve zárva vagytok. Vártok a nyitásra?
L.A.: Nem teljesen voltunk zárva, a 3. hullám előtt, a nyári időszakban, júniustól szeptemberig kinyithattunk. Iskolai foglalkozások és az itt működő dobtanszak ezen kívül is tovább működhetett. Bízunk benne, hamarosan újra feloldják a korlátozásokat. Reméljük, végleg. Azonban szeretném eloszlatni azt a vélekedést, hogy ha zárva vagyunk, akkor nincs munkánk. Ahogy egy hivatalban is, ha nincs ügyfélfogadás, attól még vannak ügyek és van tennivaló, még ha nyugodtabb is az élet.
H.A.: Mivel foglalkoztok?
L.A.: Részt vettünk néhány műsor elkészítésében, amelyek online elérhető tartalmak. Ezek között kiállítás és irodalmi műsor, emlékműsor is szerepelt. Adminisztratív munka továbbra is van. Pályázatokban is részt veszünk, és szervezni előre kell: nyárra és a továbbiakra készülünk. Pályázatokat, felújításokat minden évben tervezünk, most is. Sőt nemcsak terveztünk, de ezek közül néhány meg is valósulhatott. Nyílászáró festési munkálatok zajlottak, a tavalyi, rendezvények hiányában megmaradt pénzösszegből ajtó-ablak készült, posztamenseket csináltattunk, és a könyvtárba új székek kerültek. A nagyterem kiállításra is alkalmas világítást, a színpadunk színi előadásokra is alkalmas állandó világítórendszert kapott. Ami mindig nehézkes évközben a rendezvények miatt, alaposan rendbe raktuk a raktárakat. Egy ekkora intézményben mindig van mit csinálni. És módom nyílt most arra, hogy a helytörténettel is foglalkozzak, ezek eredményeiből egyet-egyet már közzétettem – és fogok is - a Bogdányi Híradóban, a havonta megjelenő helyi újságban, aminek szerkesztője vagyok.
H.A.: Ha már újság: mi a helyzet a naptárral?
L.A.: Igen, jogos, most jövünk csak ki vele. Ez egy ilyen év, a programtartalom miatt van a csúszás. Most már nem tűnik teljesen ábrándnak, ami szerepel benne. Persze nyugtával dicsérjük a napot, ez a rendezvényeknél különösen igaz.
H.A.: A „Kultúrhoz” illetve a kultúrához mindig civilek is kapcsolódnak. Hogyan vesznek részt ők a kulturális életben?
L.A.: A civilek segítenek, a civileknek segítünk. Az egyik feladatkör a könyvtár. Nyugdíjas könyvtáros szakember segíti a munkánkat, civilként, nagy tudással és elánnal, Hock (Horányi) Zsuzsa személyében. Ami pedig a művelődési részt illeti, azt a kulturális kínálatot, ami itt a faluban adottság, és ami alapvetően a közösségből táplálkozik, nem lehetne partnerek és a civil szereplők nélkül hozni. A kapcsolatunk kiváló a helyi tanintézményekkel, rendezvények kapcsán az iskolát emelném ki, valamint a zeneiskolát. A zenei életben nemcsak a tanegységvezető Ott Rezsőt említeném, hanem ifjabb Ott Rezsőt is, aki az egyik profi, és mindig tettre kész motor, ha valami művészeti projektet csinálunk. Mint láthatjuk, szerencsére a kultúra nem is szorítható pusztán az intézmény falai közé. A falu sok-sok művészére, megannyi értékünkre, mindig számíthatunk. Kiemelném még a nemzetiségi szereplőket, a nemzetiségi művészeti csoportokat, és e területről különösen az elnököt, Vogel Norbertet, aki példás munkát végez nemzetiségi területen és például komoly pályázati sikereket is ér el. A kulturális együttműködésben még a FAKULT Egyesület nagyon aktív, kiváló team, ott a precíz Tóth László az elnök. A képzőművészetet is megemlíteném, Schwartz Rezső szakmaiságára feltétlen számíthatok a kiállításoknál. A kulturális területhez köthető még sok-sok csoport és személy, sokak áldozatos munkájából és olykor finomhangolásából épül fel a bogdányi kulturális élet. Ehhez kíván hátteret adni az intézmény, hol kisebb, hol nagyobb segítséggel. Annyi segítséggel, amit a szereplők kérnek és megkívánnak, amit adni tudunk, illetve a sikerhez részünkről kell. Pont ez a szép benne és olykor a nehéz is, hogy ez mindenképp partneri viszony kell, hogy legyen. Nem hasonlítható mondjuk egy centralizált vagy egy profitorientált szervezethez, itt semmiképp sem az erő jelenti az erőt, ha valamit el szeretnénk intézni.
H.A.: Speciálisan egy katalizátora az intézmény az önkéntes, közösségi, helyi kultúrának, ami ma már fehér holló. Nem szórakoztatóközpont, ami jegyárakkal vagy önkormányzati támogatással gondoskodik a passzív közönségről, mint fogyasztókról. Nálunk még a közönség is aktív szereplő, mert láthatóan lelkes jelenlétével kiemelten díjazza a helyi összefogásból születő és színvonalas produkciókat. Ennyire nem értékeli az átutazó, legfeljebb meglepődik, mi is történhet egy ilyen kis faluban, de lelkesedése, jelenléte ezt nem élteti. Ha idehozunk egy sztárzenekart, akkor idejön sok idegen, de úgy mennek el, hogy el is felejtik, melyik faluban voltak és nem is érdekli őket. Ez nem baj, de a falu életében ennek semmilyen pozitívuma nincsen, legfeljebb a vendéglátósoknak.
L.A.: És ne feledjük, a civilek ingyen járulnak hozzá a bogdányi kultúrához. Érdemes lenne egyszer kiszámolni egy-egy rendezvényt vagy munkát, hogy piaci alapon mennyibe kerülne, ha minden elemét ki kéne fizetni, piaci áron. Súlyos milliókat tesz ki, amit az önkéntes szereplők adnak ahhoz, hogy ilyen kínálat legyen a községünkben. Ők ezt nem kérik számon, de sajnos olyan világban élünk, hogy amit nem „forintosítassz”, azt úgy általában nem kezeli a világ a helyiértékén, nem becsülik meg. Szomorú ez, és a kulturális területre ez hatványozottan igaz. Ebből még egy dolog következik. Vigyázni kell, ne éljünk vissza a civilek áldozatvállalásával, sokak sokszor evidenciának veszik, hogy a civilek mindig jelen vannak, hogy ez vagy az úgyis megcsinálja, hiszen ez kötelessége, „ezért van”! Alapvető tévedés. A civil annyiért felel, amennyit vállal. Köszönet tehát minden civilnek a munkáért, azoknak is, akiket nem tudtam most felsorolni! És köszönet annak a közönségnek is, aki ezt értékeli!
H.A.: Ez az értékelő közönség, ami élteti az önkéntességet, a közösségi aktivitást és a „saját terméket”, aminek rendszeres előállítása garantálhatja csak annak színvonalát és újratermelését. Az ingyenesség sokadlagos szempont, bár a pénzközpontú világban ennek látszik sajnos legjobban az értéke. A hagyományőrzés, a közösségi értékteremtés és élet, az önkéntesség a legnagyobb értéke. Csupa olyan dolog, amit központilag, semmilyen pénzkerettel nem lehet megteremteni és megmenteni sem, inkább csak rombolni. Még segíteni is óvatosan kell. Szolgálat központú szemlélettel és nem a dicsőség hajszolásával. Nem az a közösségépítés, hogy idehívok egy idegen zenekart és látszólag sok ember jól érzi magát ott. Ez a közönség szétszéled és elfelejti, hogy ki állt mellette a koncerten. De nem fog eszébe jutni, hogy csináljanak egy hasonló vagy jobb produkciót, mert azt sugalljuk, hogy az idegen, az ismertebb a jobb és a színvonalasabb, a többi meg szánalmas amatőr.
L.A.: Nem feltétlenül állítanám szembe a közösségi és a külsős produkciókat! Mindkettőnek megvan a létjogosultsága. Azonban nem kérdés, hogy melyik az értékesebb a közösség számára, természetesen a közösségi. Azért, mert ez teszi egyedivé, otthonossá a falunkat, semmivel fel nem cserélhető adalékanyagot ad a helyi identitás megtartásához és megerősítéséhez, aminek fenntartása az elsőrendű feladat.
H.A.: A kultúra stratégiai kérdés?
L.A.: Hangsúlyosan, hisz a közösségünk őrzője. Szokták mondani, hogy a jövőben az fog boldogulni, akinek termőföldje, saját ivóvize, energiaforrása lesz. Én ehhez hozzá szoktam tenni, és ha közössége is. Atomizáló korban élünk, talán még lejtmenetben vagyunk, de nem kérdés, hogy felértékelődik majd a közösség. Akkor a legjobb, ha nem a semmiből kell kezdeni és ezerszer értékesebb, ha élő és a múltból gyökerező közösség ringatja az embert, nem kellenek új „mítoszok”, mi készen leszünk. Olyanoknak, akik fiatalon munka miatt elköltöztek innen, de már szabadulnának a városból - bár durván magasak itt az ingatlanárak - mindig mondom, ha tehetik, jöjjenek haza, mert itt ők és gyerekeik is beleülnek a készbe. Egyébként Te vagy az egyik példa, hogy ehhez nem kell ide születni, sikeresen lehet csatlakozni is.
H.A.: A polgármester a legutóbbi cikkében azt írja: más megközelítéseket is vár…
L.A.: Valószínű, hogy érzékeli, hogy valahol igény formálódik másra is, bizonyára szolgáltató önkormányzatban gondolkodik. Ez más ellátandó területeken érthető is: aki lakcímkártyával rendelkezik, az azonos helyzetű polgár, mindenképp azonos és lehetőség szerint jó minőségű szolgáltatást kell, hogy kapjon. Az viszont, hogy a közösséghez tartozzon valaki, nem következik önmagában a lakcímkártyából. De mindenkinek lehetősége van rá, hogy lakosból a közösség tagja legyen, és ehhez persze vonzónak és nyitottnak is kell lennünk nekünk is, a közösségnek. Vállalom, ez konzervatívabb megközelítés, bár messze nem a legkonzervatívabb a faluban. Magam is szerveztem és szervezek külsős produkciókat, ez tulajdonképpen pénzkérdés csupán, és emeli ugyan a szolgáltatások körét, de ezt egy kertváros is tudja biztosítani. Ez lehet valamiféle összekötőerő egy egyes lakosokból álló kertvárosban, de nekünk a kertvárosi életérzés kulturális értelemben visszalépés lenne. Történelmi feladatunk, hogy átvigyük „a szerelmet a túlsó partra”, a közösségünk értékeit és létét a jövőbe, azokkal, akik ebbe beleszülettek és azokkal, akik ennek részeivé akarnak válni. Egyébként mondanom sem kell melyik a nehezebb, vagy melósabb. Például egy színdarabbal vagy egy műsorral zenei művészeti csoportok (tagjaik amatőrök, munka után – család mellett, macerás egyeztetésekkel) akár hónapokig próbálnak, lehet, hogy épp egyetlen előadás kedvéért. Megrendelni, leszerződtetni egy külsős produkciót egyszerűbb, eljön, kifizeted, ha neves volt „begyűjtöd a trófeát”. Nagy kísértés…
H.A.: Tavaly a Kultpart újdonságként jelent meg a kínálatban, idén lesz?
L.A.: Sok mindenen múlhat a siker, nem mondom, de az olyan innovációk, amelyek legyenek akár jószándékúak és égjenek a fejlődés igézetében, csak akkor lehetnek eredményesek is, ha megfelelő érzékenységgel, találkozási pontokon a közösségre épülnek rá. És újszerűségükkel is olyanok tudnak maradni, hogy léptékük okán és jellegük miatt a közösség mindig meglátja bennük önnön arcát. A Kultpart nemhogy a szervesség igényével nem jelentkezett, de körülményeiben ráadásul otrombán erőszakolt is volt és még szerencsétlenül éppen a hagyományos rendezvények helyi korlátozása mellett érkezett. Bukásra volt ítélve, amit a nézőszámok egyből meg is mutattak.
H.a.: Miért, szerinted milyen egy „szerves” rendezvény?
L.A.: Például, ha a Szimfonikus Zenekar, amelyiknek megvan a komolyzenei profilja is – olykor kiegészül könnyűzenével és tematikussággal, az sikeres koprodukció. Hogy a nemzetiségi művészeti csoportok összművészeti produkcióval jelentkeztek, szintén nóvum volt. Hogy van a községben a közönség által kedvelt amatőr színjátszás, erre az igényre külsős, profi színészekkel játszott előadásokkal egy színházhétvégét is építünk, vagy egy-egy színházi alkalmat is évközben, az is az. Hogy az amúgy kiváló ötletként induló és zajló, ám idővel frissességét vesztő pörköltfőző rendezvényhez a divattá szélesedő gasztro-életérzést is hozzávegyítjük, szintén ilyen irányt jelöl. És vannak még ötletek, de ezek nemcsak hogy a szereplőkkel való partnerségben tudnak csak megvalósulni, hanem csakis úgy van értelmük. A „ha beledöglesz is, én jót akarok neked” itt nem működik. Egyébként, hogy ne csak kulturális példát mondjak, a Bogdány Mozdul jó rendezvényekkel jelentkezett. De, ha megfigyeled, ott is azok a sikeresek, amelyek léptékükkel családi – közösségi alkalmak, az extrémebb, „mega” vonulat nem ment át annyira.
H.A.: Ellenzed a teljesen mást, az újdonságot?
L.A.: Szó sincs róla. Ismert zenészekkel, önálló koncerteket is szívesen szervezek, főleg ha immáron van rá keret. Ha van pénz, van parádé, de hiányolom, hogy erről nincs szakmai és közösségi párbeszéd, még önkormányzaton belül sem. Hogy a közönséggel, de legalább a kulturális élet szereplőivel együtt adhassuk meg a választ, mit is szeretnénk, mire is van szükség, egyáltalán az önkormányzatnak vajon milyen programokat is kéne támogatni, és mi az, ami nem dolga ezen a területen. Méréseim vannak, hiszen itt élek, de úgy látszik, hogy a közmegegyezést láthatóvá is kell tenni. Végül az új koncerteket is valahogy a közönséghez kell majd illeszteni.
H.A.: Hogyan tovább?
L.A.: Remélem, mindenki tanult a tavalyi esetből! Próbálom a pozitív vetületét nézni: végre eljutottunk oda, hogy vége a hadikommunizmusnak, és az önkormányzat immár bizonyára nagyságrenddel nagyobb összegben akarja erre fenntartott intézményén keresztül – rangjának megfelelően – a kultúrát támogatni, csak elcsúszott valami a kommunikációban. Ehhez kell a jövőben ötleteket adnom, mind a program, mind az intézményfejlesztés területén. A kultúra kiszervezését viszont nem támogatom, mert egy ekkora piacon ez végeredményben csak drágább lehet, vagy érdektelenség kíséri vagy az adott projekt olyan üzleti alapra helyezését vonja maga után, ami a nagy közönségszám kényszerében vagy döntően külsős közönségre kénytelen építeni, esetleg a kínálat nívóját viszi a béka ülepe irányába. És akkor fel kell tennünk a kérdést, hogy ez miért is jó Bogdánynak?
H.A.: Például óriási és idegen közönséget vonzó fesztiválfalut akarunk-e? Ez felszámolja mind az önkéntességet, az igazi közösségi élményt, mind a „saját” termék értékeket…
L.A.: Ez egy legitim vita lehetne, magunk között a kulturális szereplőkkel csak „Eperfeszt-dilemmának” hívjuk. Bár az utóbbi időben sokat tesz azért a szomszéd község, hogy nagyhírű rendezvényéből újra nívósabbat építsen, de ez utólag már nem könnyű. Szét kell néznünk a világban ötletekért, ez hasznos lehet, mégis alapvetően szakmai, de hangsúlyosan helyi sajátosságokkal bíró kérdések ezek, ugyanolyan stratégiai vonatkozásokkal, mint ami más területen is feszül egy önkormányzat kebelében, akár tudomást vesz róla, akár nem: hogy tulajdonképpen mit is szeretnénk? A szakmain túl olyan kérdés ez, amire a választ csak mi, bogdányiak adhatjuk meg, senki más. Különben a visszautasíthatatlan ajánlatok pillanat-hősei jönnek, rögtönzés és sodródás marad.
H.A.: Milyen rendezvények lesznek?
L.A.: Mindennap nézzük a híreket, lapzártáig biztató a helyzet! Ha már szabad a „csók”, akkor a Pünkösd lesz az első zenés alkalom, zenés karantén „szöktetés”. A Művelődési Ház, a Nemzetiségi Önkormányzat valamint a Svábzenekar közös rendezvényével a pünkösdi hangulatot próbálja visszahozni. Május 23-án, 16 órától várjuk a Rendezvénytérre a közönséget. A Zeneiskola Fúvószenekarának térzenéje után a Svábzenekar ad koncertet, majd a Szomori Fiúk játszanak. Valószínű, hogy védettségi igazolvánnyal látogatható a rendezvény.
H.A.: És lesz plusz koncert?
L.A.: A június még a színházé lesz, a FAKULT Egyesülettel közös szervezésben egy hétvégén a Lakjon jól a falu! és szabadtéri színházi előadás (Egy apró kérés c. színdarab) lesz a tervek szerint, és júliusban lesznek koncertek, úgy tűnik, az önkormányzat már nem egy magáncéggel és a Vízmű kft-jével, hanem az erre a célra fenntartott Művelődési Ház keretében, az intézményi javaslatok alapján képzeli ezt el. Július 17-én Péterfy Bori és a Love Band játszik, (Péterfy Bori színésznő-énekes az Áprily – család leszármazottjaként kötődik a Duna-kanyarhoz). Július 24-én a délelőtt a gyermekeké a szekszárdi Holló meseszínházzal, este pedig a magyar és balkáni, közel-keleti zenét ötvöző Besh-o-drom játszik. Kiváló és színvonalas előadók, hangulatos zenével, nyár estén, szabadon. Ez a terv. És itt még nincs vége a nyárnak, a folytatásról majd később…
Hidas András, NOKS elnök