Gondolatok a vizes-ügyben a falugyűlés után

„ISZONYATOS VITÁKAT FOLYTAT A DMRV-VEL, HOGY NE CSINÁLJÁK EZT A DRÁGA VÍZDÍJAT, Ő AZT GONDOLJA, HOGY UGYANANNYIT KELLENE FIZETNI, MINT A KÖRNYÉKBELI TELEPÜLÉSEKNEK. A DMRV ZRT PEDIG VISSZAÍRJA…”

Bevezetésként. A rendszerváltás óta nem nagyon volt olyan helyi közérdekű ügy, ami ennyi cikk születését inspriálta volna ennyi szerző tollából, mint ez az vizes-ügy. Természetes, hiszen ez az ügy minden bogdányi pénztárcáját érinti, sokaknak a morális érzékét is. Fontos mérföldkő, hogy a falugyűlésen a polgármester is kifejtette az álláspontját egy hosszú, részletgazdag előadáson. Ez méltányolandó. Sok bogdányi polgár hozzá is szólt. Ezért köszönet illeti őket. Hogy okosabbak lettünk-e, vagy megoldódott-e a problémakör, az egy nagy kérdés, talán a végére érve kiderül.

A tényszerűség kedvéért ajánlott végignézni az eredeti teljes felvételt (15:00-tól 2:01:00-ig), és a legjobb ha ez alapján alakítja ki mindneki a saját véleményét. Ez időigényes. Akiknek nincs erre idejük, azok kedvéért készült a következő írás, ami a polgármesteri előadás néhány érdekesebb tényszerű részletére szeretné felhívni a figyelmet, némi magyarázattal és véleménnyel kiegészítve, a végén egy összegzéssel.

A Bogdányi Híradóba sajnos már nem lehet ilyen hosszúságú, mélységű cikkeket írni, mivel az új Szerkesztőség 4000-4200 karakterben korlátozta a cikkek hosszát, ez kb. bő fél oldalt jelent. Viszont ez egy tipikusan olyan téma, ami szétfeszíti ezeket az új kereteket. (Készítettem az újságba egy sokkal rövidebb cikket is, de még azt is túl hosszúnak találák. Talán még rövidítek rajta. De nem lehet a végtelenségig butítani ilyen témákat.) Itt viszont lehet részletesebben is írni.

 

Lássuk tehát a polgármester úr által a falugyűlésen elmondottakat, szó szerinti idézetekben, "idézőjelbendőlt" betűkkel, a szövegek elején megjelölve, hogy a Danubia TV felvételén, pontosan mikor hangoznak el a mondatok. Az előzményekről:

 

31:06 „Eljönnek a 90-es évek, és azt mondják, kedves önkormányzatok, kívánják-e ezt (a víziközmű- szerk. megj.) megtartani és üzemeltetni, vagy kívánják átadni az államnak? Dunabogdány, akkor egy nagyon merészet húzott. Ezt most elmondom, nem fogok itt most tovább játszani, mert túl nagy a tét. És a következőt mondta: szeretnénk Önkormányzati tulajdonban tartani a víziközművünket, azzal az elvvel, hogy ami a település alatt van, arról a falu tudjon gondoskodni. És nem csak, hogy tulajdonban tartani, hanem üzemeltetni is. Akkor jön létre a Vízmű Nonprofit Kft, és egy helyi csapatból álló, nem tudom azt mondani, hogy szakember gárda, de ügyes emberek voltak, akik nap mint nap ezzel foglalkoztak, és Dunabogdányba folyt be a víz díja, és ha csőtőrés volt, akkor ezt a kis csapat hárította el. Ez egy nagyon nehéz történet volt, mert csak az útjaink -ugye van 20 km önkormányzati utunk- azok alatt mind vízvezeték fut, és több helyen bekötéssel rendelkeznek nyilván az emberek. Akik a 90-es évek erre a részére emlékeznek, a szüleink baráti társaságából volt ugye a Gutbrod Pista bácsi, aki egyik tagja volt ennek a történetnek, a baráti találkozások közepén felállt és elment, mert csőtörés van. Minden másod és harmadnap csőtörés volt. Feri, te akkor már képviselő voltál, szerintem ezt te már bőven átélted." 

34:34 "Az akkori vezetés -és ezt továbbra is büszkén vállalom- az édesapám '97-ben leült a DMRV-vel és azt mondja nekik, figyeljetek annyi energia megy el azzal, hogy mi ezt fenntartsuk, hogy csináljuk azt, hogy a DMRV üzemeltet nálunk. Mire a DMRV-nek az volt a válasza, hogy nagyon jó, adjátok át a tulajdont és akkor üzemeltetünk. És ez volt a következő lépése a képviselő-testületnek -97-ben-, hogy azt mondták, de gyerek, most tettünk bele 800 millió forintot (állami támogatás, nem saját önkormányzati pénz- szerk. megj.), ez ma, nyilván milliárdokról beszélünk, sok milliárdról. És azt mondják, hát a tulajdont nem engedjük, de az üzemeltetést igen. A DMRV erre azt mondja: jó, akkor bérleti szerződést kötünk, mi kibéreljük tőletek a rendszert, és szolgáltatunk. Ez ’98. Szerintem felelős döntés születik. Lehet, hogy elfogult vagyok, hogy az édesapám tárgyalt, nem tudom, de azt gondolom -Feri!?- annak idején simán átment a képviselő testületen. Tehát, mi ennek az előnye? Hogy a település a rendszert- ami alatta van- folyamatosan látja, hogy milyen fejlesztések, beruházások, vagy milyen szerelések, karbantartások folynak rajta. Tehát rajta ülünk egy 2 milliárdos vagyonon, ami az önkormányzat tulajdonában van és arról tulajdonképpen mindent szeretnénk tudni. Ez szerintem egy teljesen logikus gondolat. A DMRV azt mondja, nyilván mivel mi bérlők vagyunk ezért ezt a bérleti díjat beleépítjük az árba."

 

Magam is úgy gondolom, hogy idáig teljesen logikus gondolatvezetés. Majd a jelelegi polgármester beszél a korabeli polgármester és a DMRV közötti szerződéskötésről. Kezdődnek az érdekességek.

 

48:55 "A DMRV kötelékében, ezen a jobb parton Visegrádtól Szentendréig egyedül szinte mi vagyunk önkormányzati tulajdonban. És mennek a levelezések édesapám és a DMRV között, -és meg kell hogy mondjam azért apu nem volt egy olyan nyugodt természet – iszonyatos vitákat folytat a DMRV-vel, hogy NE CSINÁLJÁK EZT A DRÁGA VÍZDÍJAT, Ő AZT GONDOLJA, HOGY UGYANANNYIT KELLENE FIZETNI, MINT A KÖRNYÉKBELI TELEPÜLÉSEKNEK. A DMRV ZRT PEDIG VISSZAÍRJA, HOGY A SZERZŐDÉSBEN VAN, HOGY NEKÜNK FENT KELL TARTANUNK, ÉS HIGGYE EL POLGÁRMESTER ENNYIBE KERÜL."

53:29 "Mennek a levelezések (1999-ben), hogy tisztelt Farkas Vince úr, a DMRV akkori vezetője, NE CSINÁLJÁK EZT A TELEPÜLÉSSEL, NEM LEHET EZT A PÉNZT KIFIZETI STB. VISSZAÍRNAK, HOGY A SZERZŐDÉS KÖT MINKET."

 

Itt már úgy tűnik valami félrement! A korabeli polgármester is drágálja (!!!) az általa megkötött szerződés szerint kialakított vízdíjat, és próbál tenni valamit. A magam részéről tökéletesen egyetértek a korabeli polgármester azon nézetével, miszerint "ugyanannyit kellene fizetni, mint a környékbeli településeknek". Csak úgy látszik már tehetetlen, mert köti a saját maga által kötött szerződés.

 

Aztán a díjak alakulását elemezve a jelenlegi polgármester úr tanári előadásmódba váltott.

vizdijak-alakulasa.jpg

 

54:30 "A második legnagyobb ugrás itt következik be (2009.). Őö, hehe, kár, hogy nem vagyunk a gimnáziumban, de jó kérdés lenne a gyerekek előtt, de ha gondolják, játszhatunk itt is egy kicsit. Van egy oka, 2008, világgazdasági válság. Így van? És megnő a díja. De miért nő meg a díja? (Valaki beszól a hallgatóságból, mert lopnak!) Mert lopnak? Nem. (...) A település akkor minden köbméter után kompenzációt fizet, hogy ne a lakosság fizesse ezeket a köbméter díjakat. A település a zsebébe nyúl és kiegészíti, tehát dotálja ezeket az árakat. 2008-ban a világgazdasági válságnál már azt mondják, nem tudjuk ezt fizetni, fizesse a lakosság, annyit amennyit pontosan fogyaszt. Ugrunk egy szűk 80 forintot, bruttó és utána már elérkezünk ahhoz a ponthoz, amit az előbb láttunk a TV-ben. 2011. december 5-e. 400 Ft/m3 díjat szavaznak meg. Jön a 10%-os rezsicsökkentés, és azóta ezen a bruttó áron vagyunk (357 Ft/m3)"

 

Na, hát csak kiderült, hogy a korábbi Önkormányzat is sokallta a vízdíjat, ezért dotálta a közpénzünkből (csak nem verték nagydobra). Majd következik egy szélesebb kitekintésű árösszehasonlítás. Ez mindenképpen méltánylandó. (Magam is már egy évtizede óta végzek nyilvánosan összehasonlításokat a környező településekel. pl iskolai kompetencia eredmények, önkormányzati költségvetések, vízdíj. Örülök, hogy gyökeret vert ez a szemlélet). Tehát, a polgármester egy széleskörű kitekintéssel próbálta bizonyítani, hogy igazából nem is magas a bogdányi vízdíj. A magam részről azt gondolom, hogy érdekes adatokat mutatott be, de bogdányi vonatkozásban teljesen mindegy, hogy mennyibe kerül 1 m3 víz a Vértes-hegységben, a Mátrában, vagy éppen a Dél-Alföldön. Nekünk a környékbeli, és hasonló adottságú településekkel kell magunkat összemérni. De ezt is megtette. Lássuk:

 

 vizdijak-abra.jpg

 

És mi látszik a polgármester szemléltető ábráján? Az, hogy a Dunakanyarban vizsgált 14 település közül, Dunabogdányban a második legdrágább a víz! Vagyis, -hiába minden csűrés-csavarás- ez az összehasonlítás is azt bizonyítja, hogy itt bizony drága a vízdíj. Azt tényszerűen el kell fogadni, hogy Esztergomban még a miénkél is drágább. Ennek okait nem ismerem. De annyit érdemes megemlíteni, hogy Esztergomban az Északdunántúli Vízmű Zrt a szolgltató, aminek a területe javarészt a Vértes és  a Gerecse hegységekben lévő településeket fedi le, esetleg az ottani ipari zónák is befolyásolhatják a vízdíjak árszabását. Nem tudom. De a lényegen ez nem változtat. Olyannyira nem, hogy a polgármester úr ezután kimondja, ráadásul kétszer is, hogy itt bizony drága a víz. Figyeljük csak.

 

58:50 "Lehet, hogy MAGAS VÍZDÍJAT fizettek, de más adómértékekben viszont nem kérünk annyit."

1:00:00 "Látjuk, -más kérdés, hogy mi ehhez most nem nyúlhatunk hozzá- hogy MAGAS A VÍZDÍJ, ezért másik adó területekről nem kérünk magas adószámokat."

 

Na akkor csak kimondta, hogy MAGAS A VÍZDÍJ. A más adóterületekkel kapcsolatban csak annyi megjegyzésem lenne, hogy 2014-2020 között képviselőként egyetlenegy olyan esetre sem emlékszem, amikor ez az érv előkerült volna különböző adó mértékek megállapításánál. Ezt mindaddig utólagos belemagyarázásnak tekintem, amíg valaki egy jegyzőkönyvet, vagy korabeli felvételt, e-mailt be nem mutat ennek ellenkezőjének bizonyítására. De akkor jön a következő fordulat. Figyeljünk csak.

 

1:25:50 "Jó. Vízdíj. Magas-e vagy nem? ÉN EZÉRT MOST ITT KIÁLLOK ÉS AZT MONDOM, HOGY A JELENLEGI VÍZDÍJ NEM MAGAS."

 

Akkor most már megint nem magas? 

 

1:27:16 "Én azt kérem önöktől, legyünk annyira felelősek, hogy lássuk be -és higgyék el, ha tetszik, ha nem- NEM JÖVÜNK KI JELENLEG NULLÁRA. VESZTESÉGESEK VAGYUNK."

 

Itt fel kell hívni a figyelmet a fogalmazásra, mintha a polgármester a szolgáltató nézőpontjából fogalmazna. Ez hamarosan érthetővé válik. De ugye itt Bogdányban nem csak a magas vízdíj probélmás, hanem az extra magas "nem számlázott víz" (NSZV) aránya (73%) is, ami negatív rekord volt. Mint köztudott kiderültek óriási vízlopások is. De nézzük, mi hangzott el a lebukott ipari vízfogyasztóra vonatkozó büntetés kérdésében.

 

1:31:15 "Amit én információként annak idején kaptam, az 170 millió Forint befizetett büntetés volt, és annak egy kb 60 milliós részét azt a település víziközmű és szennyvízhálózatára kell fordítani." 

 

Ez az egyik legszebb rész. Valaki befizet potom 170 milliós büntetést mindössze 3 évre visszamenőleg (ki tudja mióta történt az illegális vízvétel) a szolgáltató részére (nem Bogdánynak). Ezzel elismeri tettét, majd -Liebhardt András volt szerkesztő közérdekű adatigénylésének köszönhetően- megtudtuk, hogy a rendőrség lezárta a nyomozást, mert nem tudta megállapítani, hogy ki fizette be a 170 millát. Hej, Lagzi Lajcsi, egy tust! Kabaré. Ennyit az igazságszolgáltatásról. De a híres bogdányi "hírháló" még jól működik, mert fél évvel hamarabb hallottam, hogy hol, mikor, kivel, mi történt ez ügyben, mint képviselői minőségemben. A falu tehát azért tudja. Majd a polgármester arról szeretné meggyőzni a hallgatóságot, hogy semmi köze az extra sok elfolyt víznek és a környéken kiugró magas bogdányi vízdíjnak. Nézzük csak:

 

1:43:20 "Tehát, egy szó, mint száz. Azok a vízdíjak amiről mi beszélünk, az nem azért drága mert lopták -ezen túl kell esnünk-, hanem azért mert 98-ban egy rossz rendszert vesznek át (DMRV -szerk. megj.), belőnek annak egy árat -félreértés ne essék- arra ők fizetnek 13 millió forint bérleti díjat- és csomó alkudozással, de folyamatosan növekszik, és ezért vagyunk most itt." (...) "Tárgyalóasztalnál vagyok a Fővárosi Vízművekben, és amint lehet, fogunk beszélni árakról, vagy följebb, vagy lejjebb."

 

Mondhatni, hab a tortán, hogy a polgármester még a magasabb vízdíjakról is tárgyalna. De kinek az érdeke a még magasabb vízdíj? A bogdányiaknak a vízdíjcsökkentés lenne az érdeke. A szolgáltatónak viszont a magasabb vízdíjak. Erre vonatkozóan is hangzottak el mondatok: 

 

1:41:30 "Bocsánat. A Fővárosi Vízműveknél van egy székem. Részvényt vásároltunk, tulajdonosok vagyunk. A Főváros 98%-ban, mi meg 0,003 %-ban vagyunk tulajdonosok a Fővárosi Vízművekben. De ott ülök a tulajdonosi értekezleten. Beszámolnak a vízről, az állapotról. (…) Sikerült bemenni egy olyan területre, ahol egy asztalnál ülünk a vezetéssel és tulajdonosnak tekintenek. Én azt gondolom, hogy ez nagy eredmény. A probléma az, hogy nem tudunk jelenleg árakról beszélni, mert be van fagyasztva."

 

1:51:45 "Én azt érzem ki, hogy itt rám akarják sózni, hogy nem csinálunk semmit, miközben marha sokat csináltunk érte. Szerintem -icipicit azt is mondhatnám- hogy történelmi léptéket léptünk ebből. Valóban ezt gondolom. Lehet, hogy nem vagyok szerény, de ezt gondolom. De a kezem meg van kötve, mert nem tudok üzletfélként, de tulajdonosként ülök ott."

 

Itt az igazság és a méltányosság kedvéért el kell ismerni, hogy a polgármester úr tényleg sokat dolgozott ezen az ügyön, amíg a DMRV-től átkerültünk a Fővárosi Vízművekhez, csak az ár kérdésben már megtorpant.

 

És, hogy összegzi ezt a '90-es évek óta tartó történetet?

 

1:46:52 "Bocsánat, menekültek vagyunk a víz szakmában. Elmenekültünk egy süllyedő hajóról. Egy olyan hajóról, ahol a gépházban takarítottunk. Fölvett minket egy másik hajó. Nem tudom azt mondani, hogy: gyerekek, átvettetek, most kompenzáljatok minket."

 

Végül csak kimondja, hogy ez a büszke sikertörténet, igazából egy hajótörés, és mi mind menekültek vagyunk egy süllyedő hajóról, de szerencsére a polgármesternek lett egy széke, amit nem kockázat a bogdányiak vízdíj-csökkentésének az emlegetésével. Dráma. Az is aggasztó, hogy mindössze egyetlen jelenlegi képviselő állt fel és szólt hozzá az ügyhöz.

 

1:58:00 Hidas András képviselő felállt és felhívta a figyelmet a polgármester úr előadásában az általa vélt ellenmondásokra. Sajnos itt hirtelen véletlenül ELROMLOTT A HANGMINŐSÉG és alig lehet érteni a mondandóját. De, néhány mondat foszlány sikerült nagyjából kiszűrni, kiemelni: Az igazságnak soha nem lehetünk tudói, főleg ha nem vagyunk szügyig gázolva abban a dologban amiről beszélünk. Engem az ellentmondások szoktak zavarni. Például, hogy látjuk az víznek az értékét, hogy nem volt értéke. Most akkor ne mondjuk azt, hogy ha ellopott valaki néhány százmilliót, hogy akkor annak nincs értéke, meg nincs veszteség. Egyszer azt hallom, hogy ez gyakorlatilag ingyen van… (nem azért magas a vízdíj, mert ellopták, miközben 170 milliót büntetést fizet a víztolvaj 3 évre, de az új szolgáltatónak. Akkor most van értéke, vagy nincs értéke?)

A másik, hogy harcolnak az üzemeltetők, mert harcolnak a veszteségért. Megfenyegetik a polgármestert, mert ők ragaszkodnak ehhez a veszteséghez? Úgyhogy van ebben a történetben pár ilyen dolog, ami zavar, és ezért hallgatom meg ezeket az előadásokat 23-adszor, és ugyanazokat az ellentmondásokat továbbra is látom.

 

RÖVID ÖSSZEFOGLALÁS 

A polgármester az ügy kirobbanása után több mint 2 évvel végre kifejtette nyilvánosan a saját álláspontját, sok-sok információval, adattal, történettel színesítve. Ez mindenképp méltányolandó. Tegyük hozzá, azért már volt némi lakossági nyomás is rajta. Az biztos, hogy most többet tudunk. De hogy elfogadható válaszokat, magyarázatokat kaptunk volna, azt mindenki döntse el saját maga.

Véleményem szerint egyáltalán nem lett tiszta ez az ügy. Valahogy továbbra sem kerek. A polgármester egyszer azt mondja, hogy a vízdíj nem magas, aztán azt, hogy magas. Aztán be szeretné bizonyítani, hogy nem is magas, de végül is csak azt bizonyítja be, hogy a vizsgált 14 környékbeli település közül itt a második legdrágább a vízdíj.  

Rögzítsük a tényt: Pilismaróttól Budapestig nálunk a legdrágább a víz! Oké, Esztergomban valamiért drágább, de ez a lényegen mit sem változtat. De nem csak a saját mondataival kerül ellentmondásba, hanem még elődjével is, amit saját maga mond el.

49:07 „És mennek a levelezések édesapám és a DMRV között, -és meg kell, hogy mondjam azért apu nem volt egy olyan nyugodt természet – iszonyatos vitákat folytat a DMRV-vel, hogy NE CSINÁLJÁK EZT A DRÁGA VÍZDÍJAT, Ő AZT GONDOLJA, HOGY UGYANANNYIT KELLENE FIZETNI, MINT A KÖRNYÉKBELI TELEPÜLÉSEKNEK. A DMRV ZRT PEDIG VISSZAÍRJA, HOGY A SZERZŐDÉSBEN VAN, HOGY NEKÜNK FENT KELL TARTANUNK, ÉS HIGGYE EL POLGÁRMESTER ENNYIBE KERÜL.”

A jelenlegi polgármester maga mondja el, hogy a korábbi polgármester szerint is magas vízdíjak alakultak ki, ami ellen anno próbált is utólag tenni valamit. Csakhogy ezek az árak éppen a korábbi polgármester  által kötött szerződésen alapultak. Mint kiderült sajnos nem járt sikerrel, de legalább megpróbálta. Ez méltányolandó.

Mondjuk ki, Dunabogdány mindenkori polgármestereinek és képvislőinek elsősorban Dunabogdány lakóinak, választó polgárainak az érdekét kell képviselnie, nem pl. szolgáltatókét, akkor se, ha „van ott egy székük”. Meglehet, hogy az egész vizes ágazatban mesterségesen nyomottak az árak, de mi ugyan miért fizetnénk ezért többet, mint a más környékbeli lakók? Nekünk is legyen annyi a vízdíjunk, mint a környéken, és ha majd egyszer központilag rendezik, csak akkor fizessünk többet.

Az is tanulság, hogy a mindenkori képviselők nem ülhetnek csak némán, muszáj gondolkozniuk, aktívan odafigyelniük az eseményekre és kontrollálni azokat, mert lám egy-egy döntés következményei akár évtizedekre is kihathatnak. Saját tapasztalatból tudom, hogy ez fáradtságos munka, feltéve ha valaki komolyan csinálja... Figyelemreméltó, vagy talán szimbólikus, hogy a jelenlegi képviselőink már nem is egy sorban ültek a falugyűlésen polgármesterrel, hanem le lettek ültetve a hallgatóság közé és csendben hallgattak is; kivéve Hidas András képviselőt aki megszólalt, és tegyük hozzá, akit ugye leváltottak a Bogdányi Híradó szerkesztőségéből, pont úgy mint Liebhardt Andrást is, aki szintén kivette a részét ebben az ügyben...

Magam, amit tudtam megtettem. Aktív képviselőként több cikket is írtam a témában, és még a lemondásom előtt (nem emiatt mondtam le) 2020.12.06-án 3 másik képviselőtársammal közösen írtunk a polgármesternek egy levelet, amiben egyebek mellett az állt, hogy: "Kezdeményezzük, hogy az Önkormányzat tegyen lépéseket az illetékes árszabályzó hatóság felé, annak érdekében, hogy Dunabogdányban is csökkenjen a vízdíj a környező telelpülések szintjére." Ez azóta sem történt meg, és a képviselői mandátumcserével úgy tűnik lényegi változás állt be a Képviselő-testületben is. (Van aki ott ma már csak élcelődik a vízdíj kérdésen, a bogdányiakon.) 

Ez az ügy arról is szól, hogy maguk a bogdányi emberek, polgárok képesek-e magukért kiállni, vagy sem. Hogy bármit lehet-e itt, vagy sem. Figyelemreméltó, hogy a falugyűlésen milyen sok helyi polgár, illetve volt képviselő szólalt fel a témában. Mindenekelőtt kiemelném Fehérvári Anna és Liebhardt András volt képviselőket, akik kiálltak az ügyben, valamint Klemm Ferenc, Kékes Béla, Szuromi Attila, Tölle Júlia, és Vinczeffy Zsolt helyi polgárokat. Köszönet illeti őket érte.

A falugyűlésen világossá vált, hogy nem várhatunk további lépéseket a választott Képviselő-testületünktől a vízdíjcsökkentés ügyében. Lépjünk túl rajta. Akkor nincs remény? De van remény!

A végére jöjjön egy újabb fordulat: egy polgártársunk, Prof. Dr. Alvincz József a bogdányiak érdekében meglépte azt, amit a Képviselő-testület meg sem próbált, és írásban fordult az ügyben az illetékes Minisztériumhoz (ITM) és más helyekre is, a vízdíjunk csökkentése érdekében! (Az erről szóló leveleézéséről tájékozatott engem is, és engedélyezte, hogy erről említést tegyek.) A siker persze nem garantált, de legalább megpróbálta! Lehet, hogy támogatnunk kell majd őt, hogy ne csak magányosan vívja értünk a küzdelmet.  Véleményem szerint ez messze nem csak pénzkérdés, hanem elvi kérdés is. 

Mérlegelje mindenki szabadon az információkat, és döntse el magában, hogy mit gondol erről az egész ügyről. És jusson eszünkbe, minden hónapban, minden sárga csekk feladásakor, vagy utaláskor. Ja, és esetleg majd az önkormányzati ciklus végén is.

 

 

Rokfalusy Balázs

 

 nszv.jpg

 


Megosztás a Facebookon