A sorozat előző része: A római kori Cirpi és a középkori Várad falu nyomában
A rómaiakat legyőzték Attila vezetésével a hunok, akik birtokba vették ezt a területet is. A népvándorlás korában utánuk jöttek a longobárdok, őket követően pedig az avarok éltek ezen a vidéken. Az avarokkal együtt feltehetően szlávok is lakhattak a környéken, de a „Bogdan” néven kívül (személynév, szláv jelentése Isten ajándéka) sem az ásatások leletei, sem az oklevelek nem adnak hírt a szláv jelenlétről. A magyarokkal rokon avarok viszont nyomot hagytak a falu területén. A mai Cseresznyés utca környékéről öt avar sír került elő, és az egyikben ezüstözött griffes-indás övkészlet találtak. 1
A régészeti kutatások bebizonyították, hogy a római táborhelyeket évszázadokkal később még a honfoglaló magyarok is erődítményként használták. Néhány ilyen közeli táborhely: Visegrád (Pone Navata), Szentendre (Ulcisia Castra), Esztergom (Strigonium), és hát Dunabogdány-Váradok (Castrum Cirpi) is.
A mai Svábhegy utcában a régészek találtak egy sírt, amely a benne talált ékszerek alapján – közöttük van egy madárábrázolásos fejesgyűrű is – a honfoglalás korára keltezhető.2
A Dunabogdányban feltárt honfoglaláskori leletekről olvashat itt.
Amíg Castrum Cirpi a Római birodalom határán (limes) feküdt, távol Rómától, addig Bogdány már a megszülető Magyar Fejedelemségnek, és később a hatalmas Magyar Királyságnak a kellős közepén helyezkedett el. Az ország kulcsfontosságú városait, sőt különböző korokban fővárosait (Esztergom, Visegrád, Buda) összekötő út közepén, a Duna mentén, a királyi birtok Pilis erdő mellett. A környékünk tehát kiemelten központi terület (medium regni), világi és egyházi hatalmi centrum volt a honfoglalástól kezdve, ahol viszonylag kis területen magyar királyok, főurak, esztergomi érsekek, váci püspökök éltek. Valószínűleg éppen ennek a kiemelt földrajzi elhelyezkedésnek köszönhető az, hogy a település első okleveles említése is az Árpád-korból való.
A következő okleveles említés még a Bogonhát-dűlő településrészt említi. Lássuk mit írnak.
1285. március 14. után. "A váci káptalan (egyházi közigazgatás szerve) bizonyítja, hogy IV. László király parancsára Rosd-i Herbord fiait, Márkot és Miklóst Eyza Pylis-i comes (Pilisi ispán), mint királyi ember beiktatta a Pylis-i (pilisi) erdőőrök Bogud nevű földjébe (ma Bogonhát dűlő), amelynek határa a Chold (ma Csódi) nevű hegységnél kezdődik egy körtefa alatt, innen kissé keletre fordulva a Duna felé van egy határjel, innen Lagan nevű bereknél van egy határjel, ezután egy kaszáló körül halad, majd egy Zyl fánál (szil fa) van három határjel. A kaszáló végén kissé tovább haladva sűrű bozót alatt van három, a Dunához közel egy út mellett újabb három határjel, majd kissé továbbmenve a határ a Duna mellett, a Kechkezygeth (Kecskesziget) felső végéhez közel végződik."
Ebben a rövid oklevélben rengeteg értékes információ van, persze csak az értő szemek számára. Figyelemre méltó, hogy olyan földrajzi megnevezéseket használtak mint a Csódi-hegy és Kecske-sziget, amelyek máig fennmaradtak! További érdekesség, hogy Bogud a pilisi erdőőrök földje volt. A Pilis viszont a királyok erdeje volt. Tehát Bogud lakói királyi népek voltak.
Az említett Rosd nemzetség az ősi magyar nemzetségek egyike, amelynek első, név szerint ismert tagja Acsa nádor (1063–1108) volt, a király utáni legnagyobb méltóság. E nemzetség több tagja Tah (ma Tahi) területén lakott. A nemzetség tagjait különböző időszakokban birtokosként említi többek között Nagymaros, Kisoroszi, Dunabogdány, Tahitótfalu, Pócsmegyer és Leányfalu helytörténete is… sőt emiatt a Szentendrei-sziget korabeli neve is Rosd-sziget volt.
Mielőtt tovább haladnánk az időben meg kell állnunk még az oklevélben említett határjelölő körtefánál is. Ha a mai Bogonhát-dűlőtől elenézünk a Duna, és a Kecske-sziget irányába, akkor szántóföldek közepén ma is látni egy magányos, öreg fát. Már csak egyetlen zöldellő ága van. Ez az egyetlen fa, amit "valamiért" nem vágtak ki az elmúlt századok során a környéken. Ráadásul éppen egy körtefa, mint az okelvélben szereplő határt jelölő fa. Alapos okunk van feltételezni, hogy azért nem vágták ki soha, mert ez is egy ősi határt jelölő jelfa, vagy annak egy szintén többszáz éves sarja, amit csodálatos módon (tudatosan-vagy öntudatlannul), de megőrzött az itt élő nép. Feltehetően ez volt az alappontja a szántóföldek későbbi kimérésének is (Koordináta: 47.779482, 19.062403)
A körtefa mögött a balra a Bogonhát-dűlő, jobbra a Csódi-hegy.
Ezzel elérkeztünk ahhoz az okleveles feljegyzéshez, amely már konkrétan „Bogdan”-t említi.
1287. augusztus 23. Esztergom. "Lodomér esztergomi érsek a Nyitra megyei Gyórok (ma Gyarak) birtokát Leki Pazman fiainak, Vencelnek, Istvánnak, és Domonkosnak engedi át csereképpen Bogdan birtokáért."
Bogdan, az Árpád-korban tehát egy olyan falu volt, amit még az esztergomi érsek is érdemesnek talált arra, hogy megszerezzen egy „ingatlancserével”. Íme, Bogdány ősi arca és alapja. Királyi trónok, paloták szomszédságában; királyi erdők őreiként, királyok, érsekek, ősi nemzetségek birtokában lévő település.
Eddig a tények. Innentől meregjünk egy kicsit. Van abban valami báj, hogy a nevezett földrajzi elnevezések - Bogud (Bogun), Bogdán, Csódi-hegy és Kecske-sziget- mind a mai napig megmaradtak, és még a térképeken is könnyen megtalálhatók. Fennmaradásuk is mutatja a folytonosságot a régi idők és a jelen között. Érdekes belegondolni abba is, amikor a katolikus templomtér, vagy a Szent János tér környékén sétálunk, ami az Árpád-kori településmag, hogy 1287-ben már biztosan sétáltak, éltek itt emberek. (A falu 1-es helyrajzi számú háza épp a Szent János tér és a Plébánia utca sarkán van.) A sors különös ajándéka az is, hogy a kb. 500 évvel később érkező svábok is Bogdannak nevezték a települést, így a „Bogdan” nemzetiségi helységnév tulajdonképpen az Árpád-kori névalak.
Az is érdekes, hogy a "Bogud" szó felbontható a "bog" szótőre + a (u)d helynévképzőre. A "bog" jelentése: megkötött csomó, vagyis bogó, vagy valami bonydalom (összebogózza a szálakat), a -d pedig az egyik leggyakoribb régi magyar helységnévképző toldalék (pl. Kosd, Diósd, Várad, Füred stb.) Különös, hogy a földrajzilag közel lévő Bogud és a Bogdan szóalakjai is mennyire hasonnlítanak egymásra.
Mai "pilisi erdőőrökként", vigyázzunk hát a táj természeti szépségeire, kultúrájára, múltjára, jelenére és jövőjére.
Rokfalusy Balázs
További források:
1 Pest Megye monográfiája 2007. I/1 422. és 428. o.
2 Pest Megye monográfiája 2007. I/2. 16. o.
A sorozat következő része: Bogdány 14. századi történetéről
