A sorozat előző része: Bogdány 18. századi történetéről (1. rész)
Honnan érkezhettek a bogdányi svábok ősei?
A svábokkal együtt katolikus pap is érkezik Ausztriából, a minorita rendi Michael Franz személyében, aki 1724-től elkezdi vezetni a katolikus anyakönyvet. A kérdésre az anyakönyv adhatna választ. Viszont érdekes, hogy Bogdányban nem került lejegyzésre az, hogy pontosan honnan érkeztek, mely településekről, mely tartományokból, mint ahogy például a közeli Nagymaroson ezt lejegyezték. Így ott fennmaradt pl. Mainz, mint kibocsájtó város neve, és Nagymaroson ma is őrzi ennek emlékét a Mainz utca. Még különösebb, hogy Bogdányban a szájhagyomány sem tartotta fenn, hogy honnan érkeztek. Az utóbbi időben történt kísérlet ennek felderítésére német adatbázisokban is, de ez sem vezetett eredményre. Így ezt a kérdést egyelőre, vagy talán végleg homály fedi. Mindössze a helyi sváb dialektus vizsgálata adhat némi támpontot, ami frank-bajor vonásokat mutat.
A katolikus anyakönyv első lapjai 1724-ből:
Ha a kibocsátó terület nem is került feljegyzésre, az viszont igen, hogy a jövevények, két romtemplomot találtak. Az egyik a régi református templom volt, ami az ősi templomdombon, a mai katolikus templom helyén állt, a másik valószínűleg a Váradok-dűlőben akkor még meglévő "Pusztatemplom", azaz az elpusztult Várad falu temploma. Kapcsolódó cikk: A római-kori Cirpi és a középkori Várad falu nyomában
Lélekszám, nemzetiségi arányok
Mint arról, már szó esett, a német bevándorlók itt nem üres területre érkeztek (mint pl. Kismaros), vagy korábban elpusztult településre, mint ahogy sok más helyen, hanem egy, a török-kort is túlélő magyar faluba. Ennek ténye a korabeli összeírásokból is tisztán kitűnik. Az 1728. évi összeírás nemzetiség és vagyoni helyzet alapján is felsorolja a lakókat.
* Magyar jobbágyok: Luszer Mátyás, Polyák György, Custos János, Marossy István, Füstös István, Lukács Pál, Béres Márton, Bakos István, Sarlay János, Dubniczky János (lengyel), Varga András, Bartos János, Czakó István, Palóczky Pál, Kosztán Ferenc, Hauck János,
* Magyar, házzal és tartozékkal bíró zsellérek, kik kézi munkából élnek: Varga Márton, Varga Jakab, Fábián Mihály, Illi (Illés?) János, Haidl Károly, Sajgó János, Kenczel (Gönczöl) János, Sarlai András, Illyés János, Kostán János, Kecskés Tamás, Fazekas Mihály, Pintér István, Pintér Márton, Kéménd György, Rozsnyai Bálint, Fábián István. /Megjegyzés: talán a Sajgó-kapu elnevezés a Sajgó családnévből eredhet./
* Újonnan jött svábok, kik 5,4,3 és 1 éve telepedtek le itt és állandó lakásuk kétes: Krecz Krisztián bíró, Hoffmann János, Ispán Gáspár, Mauron Ferenc, Pull (Puhl) Mátyás, Fischer József, Vacz János, Bonifer Mihály, Knedl József, ifj. Knedl József, Nobhulcz Márton, Erthinger Mátyás, Melcher Ferenc, Pecser Márton, Helle Mátyás, Spiesz Frigyes, Bonifer Márton, Veczler Margit özv., Bonifer Lénárd, Parth Ádám,
* Újonnan jött svábok, házzal és csekély vagyonnal bíró zsellérek: Fischer József, Valtner Mátyás, Kaszler József, Stahl György, Biderum János György, Groszkupf Henrik, Zimber Mihály, Dekuterik Ferenc, Raischer Henrik, Majer Péter, Majerhoffer János György, Henig Kristóf, Schmidt Miklós, Aumiller Ulrik, Volther Jakab, Roi Konrád, Biderum János, Pfaiffer Vid, Hoffmann Márton, id. Hubert János, ifj. Hubert János, Empter János, Majer János, Straich Ádám, Pleth Antal, Kremer Mihály, Celerer (Zeller?) József, Bunderlich János György, Pecz Dávid, Neb Kázmér, Voll János, Viderum János, Heindrich János, Fraj János, Veczl Henrik, Haszperger János, Majerhoffer András, Herman Kristóf, Otth (Ott) Ádám, Alkhoffer Ádám.
* Újonnan jött svábok, zsellérek, akiknek a házukon kívül semmijük sincs: Vajhand Mihály, Vagner Simon, Bogi Péter, Majerhoffer András, Pergman (Bergman?) János, Kreparth Miklós, Ferra Ulrik, Foll Antal, Pergmon (Bergman?) Mihály, Majer Konrád, Lenchs Márton, Krausz Mihály, Kiniger Mátyás, Herold Mátyás, Boner Mihály, Spolter János.
A földes úr nem jobbágy kiszolgálói: Majer János uradalmi kovács, Hertrich Jakab uradalmi erdőőr ki uradalmi házban lakik, Kraiff (Kraf?) Domonkos serfőző, jobbágytelken lakik serfőző üzemét 1 éve a maga költségén a földesúr akaratából emelte, évi 45 forint béleti díj ellenében. A mesterségekről az alábbi feljegyzés található: 1 bognár, ebből szegényesen él, 1 varga, ebből szegényesen él, 2 kádár, 2 ács.
Ekkor az összeírt magyar férfiak száma újra 32-re emelkedett, ezen kívül a sváb férfiak száma már 76. Nagyjából azt lehet mondani, hogy ekkor a lakosság kb. 30%-a magyar és 70%-a sváb. Látható, hogy sok családnév mára eltűnt, de van néhány, amelyek máig is fennmaradtak az első telepítésből például:Bonifer, Melcher, Fischer, Veczl, Ott, Bergmann, Herold. (Meg kell jegyezni, hogy a hivatalos összeírás és a helyi anyakönyvben szereplő nevek között van eltérés, aminek oka feltehetően a nagy "jövés-menés" volt ebben az időben.)
A gazdasági helyzet
"Az 1727-es összeírás Bogdánt a mélyponton találta: a magyar jobbágyok az előző másfél-két évtizedben reájuk szakadt nehéz földesúri terhek és a telepítés vészes következményei folytán anyagi romlásba jutottak, az új telepesek viszont még a kezdeti nehézségeikkel küszködtek." 1
Egy részletesebb feljegyzés az 1728. évi összeírásból: "A föld részben fekete, részben anyagos, ki van téve a Duna áradásának, gabonaragyának, ködnek, záposesőnek. Területe közepesen termékeny, közepes termés esetén egy pozsonyi mérő elvetése után legfeljebb kettőt terem, ami saját szükségletükre is kevés, sohasem tudnak belőle eladni, sőt máshonnét kell vásárolniuk. (...) Szabályos rétje nincs (...) szénát annak csekély mennyisége miatt nem tudnak eladni, sőt saját szükségletre sem elég. (...) Nyári legelőjük az erdőkben és a hegyekben van elég a szarvasmarhák és lovak ellátására, ezek száma kb 100. Ezekből saját szükségleteik kielégítésén kívül más hasznuk nincs. Pusztájuk nincs. Szőlejük a hegy oldalában van, közepes termés idején egy kapás egy csöbör bort terem. Ennek egy részét elfogyasztják, más részét 1 forint 25 dénáért árulják, a rosszabb minőségűt 1 forintért. Elég erdejük van tüzifa biztosítására és a földesurak akaratából épületfára is. Két idevaló lakosnak, özvegy Fraj Jánosnénak és Nau Ferdinándnak van a Dunán malma, mely 41 mérő gabonát hoz be. Halászóvizeik nincsenek. Kereskedelmük nincs. Eladó áruikat Szentendre mezővárosba szállítják. Megjegyzendő az új jövevényekről: azok annyira szegények, hogy leginkább koldulással kénytelenek kenyerüket keresni. Ezért és mert a birtok (possessio) területe kicsi, és nem képes ennyi embert eltartani, nem remélhető, hogy tartósan itt maradnak, mivel egyébként szabad költözési joguk van."
"A kezdeti idők telepesei általában nyomorúságos körülmények között éltek, s többségüknek csak igen lassan sikerült megélhetést teremteniük. A földesúrtól csak házhelyet és a hozzá járó szántó és rét tartozékokat kapták de a házukat maguknak kellett felépíteniük (ehhez a telepítési szerződések szerint az urasági erdőből ingyen vághatták ki a fát). Nagy nehézséget jelentett számukra, hogy kevés igavonó állatuk volt, s hiába láttak hozzá szorgalmasan a szőlőültetéshez, az újonnan telepített szőlők csak hosszabb idő után fizették vissza a befektetett munkát, Az anyakönyvek és az összeírások szerint az újtelepes népesség erősen fluktuált. A megélhetési nehézségek miatt az új lakosok egy része hamar odébb állt." 2
További problémát okozott az, hogy a kapzsi földesúr nem új földterületeket adott az új telepeseknek, hanem a már addigi jobbágytelkeket osztották újra, aminek következtében igen apró, negyed és nyolcadteleknek minősülő jobbágytelkek alakultak ki. Ez később annyival javult, hogy nehéz munkával még újabb irtványföldeket tudtak művelés alá vonni. Az új telepesek helyzetét itt nem az elvadult tájjal való birkózás tette nehézzé, hanem a túl kevés föld, szűkös anyagi eszközök és az ehhez képest magas földesúri követelések. 3
Kitűnik a leírásból, hogy ekkor egyáltalán nem gazdag a település. Az idealizált és romantikus sztereotípia ellenére a helyzet az, hogy az első hullámban ide érkező svábok túlnyomó többségükben egyáltalán nem módos polgárokként, fejlett iparosokként, kőfaragókként, zenészekként érkeztek Bogdányba, hanem szegény földműves jobbágyokként, sőt sokan koldus-szegényekként. A földesúr a telepítési szerződésben az örökös alattvalói státuszukat írásba is foglalta. Sokan tovább is álltak, és a megmaradóknak is kínkeserves voltak az első évtizedek. A módosabb, iparos, kézműves sváb telepesek egyébként az uradalom területén belül inkább a városokban, Óbudán és Zsámbékon telepdtek le.
A vallási helyzet
Ez az időszak Magyarországon éppen katolikus megújhodás, és az ellenreformáció időszaka volt, ami azt jelentette, hogy a katolikusok próbálták visszaszorítani a reformátusokat. A korabeli bogdányi események egyik fő mozgatórugója is éppen ez a vallási helyzet volt. Bogdány megmaradt lakossága zömében református volt -mint ekkor általában a magyar lakosság nagy része-, viszont az újonnan érkező svábok kivétel nélkül buzgó római katolikus vallásúak voltak, ahogy jellemzően ma is azok. A korabeli helyzet jobb érthetősége miatt fel kell idézni a korábban említett Habsburg törekvést is, miszerint Magyarországot újra katolikussá kell tenni, és minél jobban elnémetesíteni, valamint a már említett korábbi németföldi katolikus-protestáns háborús előzményeket is.
A bogdányi történések nem elszigetelt események voltak, hanem beleilleszkedtek az adott korszellembe. Ezért a jobb érthetőség kedvéért, érdemes áttekinteni, hogy mi történt a többi Zichy birtokon, ahol betelepítések történtek. Óbuda kapcsán már említettük, hogy a földesúr mindent megtett, hogy a Habsburg betelepítési politikával összhangban minél több katolikus német lakost költöztessenek be, ugyanakkor a reformátusok templomát elvették, vallásukat nem gyakorolhatták és ezért a lakosság fele elmenekült. Zsámbékon, szintén a megmaradt református magyar lakosság mellé telepített be katolikus svábokat, ott is megpróbálták a reformátusokat visszakényszeríteni a katolikus vallásra. Ekkor a zsámbéki református magyar lakosság tömegesen menekült el Tolna megyei Kölesd településre. Szigetmonostoron katolikus szlovákokat telepített be, és "a betelepítések eredményeként a falu kettészakadt, a felvég maradt református, az alvégen pedig katolikus családok telepedtek le. Ettől kezdve sokáig dúlt a rivalizálás."
De nem csak a Zichy birtokok érdekesek, hanem a környező települések is. Pilismarót:"A protestáns üldözések alatt a királyi Magyarországról több református család telepedett a fölvégbe.” Dömös: lakosságának fele református volt. Nem jegyzetek fel konfliktust. Visegrádon4 német és magyar lakosság volt vegyesen, de katolikus volt mindkét népcsoport. Nem is jegyeztek fel semmi összetűzést, csak azt, hogy kisszámú református, evangélikus és görög ortodox tért át a római katolikus vallásra. Nagymaroson: "Az ellenreformáció idején a rekatolizálni nem kívánó családok távozása is oka volt a népesség csökkenésének, ezt kihasználva Bécs 1713-1735 között számára megbízhatónak vélt németeket telepített a helységbe..." A szomszédos Kisoroszi esete is érdekes. Nagyoroszi földesura katolizált, ezért a regio eius religio" törvénye alapján (akié a föld, azé a vallás) Nagyoroszi lakossága katolikus lett. A nagyoroszi református prédikátor ebbe nem törődött bele, és megmaradt híveivel Kisorosziba menekült. Vácott: A betelepülők zöme - a visszatelepülő magyarok mellett - német nyelvterületrõl érkezett, de csehek, morvák, szlovákok, szerbek, horvátok, sőt franciák és olaszok is jöttek. (...) A korra jellemző vallási békétlenség a városszerkezet alakulására is hatással volt. A török idők alatt protestáns hitre áttért lakosságot igyekeztek visszatéríteni a katolikus vallásra. A püspöki székvárosban 1712-ben Kollonich püspök megtiltotta a nem katolikusok szabad vallásgyakorlását. A reformátusok ezért a várostól északra fekvő területre költöztek, ahol Kisvác néven jobbágyfalut alapítottak, ami külön élt..." Tótfaluban megmaradt a szabad vallásgyakorlás lehetősége.
Az előzőekből az rajzolódik ki, hogy ha egy településen csak magyarok laktak, de mindkét felekezet jelen volt, abból nem volt probléma, a vallási türelem, a vallásszabadság viszonylag jól működhetett (pl. Marót, Dömös, Kisoroszi, Tótfalu). Ha kétféle népesség volt, de csak egy vallási felekezet, akkor még az sem okozott problémát (pl. Visegrád). De, ha kétféle népesség és kétféle vallási felekezet volt jelen egy településen, akkor az problémás volt (pl. Óbuda, Szigetmonostor, Nagymaros, Zsámbék, Vác.) Továbbá látszik, hogy Zichy Péter igyekezett kiszorítani a birtokáról a megmaradt református magyar lakosságot. Ennek oka nagy valószínűséggel abban keresendő, hogy a katolikus és labanc földesúr nem szívlelte a református és vélhetően kuruc-szimpatizáns lakosságot.
Ezek után térjünk rá Bogdányra. A katolikus földesúr itt is elvette a reformátusok templomát és odaadta a katolikus németeknek, akik ezt a régi templomot lebontották és a helyén egy új katolikus templom építésébe kezdtek. Ezzel együtt betiltották a reformátusok vallásgyakorlását a településen, valamint bezárták az 1640 óta működő református iskolát is. További lelkiismereti kényszereket is alkalmaztak a reformátusokkal szemben. Az anyakönyvet csak a katolikus pap vezethette. Istentiszteletre csak Tótfaluba járhattak. 5 El lehet képzelni, hogy a hirtelen megjelent viszonylag nagyszámú új német népesség, valamint a templom és az iskola elvesztése milyen hatással lehetett a régi magyar lakosságra. A templom és az iskola egy közösség létének alapjai. Aligha kétséges, hogy itt is a megmaradt református magyar lakosság áttérítése, vagy elűzése volt a cél. Ennek az összeütközésnek talán a legdrámaibb pontja, az alábbi feljegyzésre került fizikai attrocitásig fajuló esemény. A bogdányi református egyház történtéről szóló iratokban ez áll Marosy Ferenc lelkészről: "Bogdányba, ahol 1724-ben meghalt. Mikor a sírja felett prédikált az akkori tótfalusi prédikátor Mányoki Sámuel, akkor a már Bogdányban lévő sváb plébános rajta ütött a német híveivel és a prédikátort a mentéje gallérjánál fogva eltaszította a prédikáló helytől. Így lett vége a bogdányi eklézsiának." 6 Szomorú mozzanat. Verd meg a pásztort és szétszéled a nyáj...Különös, de a mohamedán török szultán uralma alatt nagyobb volt a vallási türelem. A meghalt református prédikátor javait -házát, szántóját, rétjét, szőlőjét- pedig maga földesúr foglalta le, és így keletkezett a bogdányi földesúri majorság.7
A magyarok és a svábok területi elhelyezkedése a faluban
Adódik a kérdés, hogy ezek után a két különböző nemzetiségű, nyelvű és vallású közösség hogyan élt együtt?
Arról esett szó, hogy külön magyar és sváb bíró is volt, így okkal feltételezhető, hogy kezdetben elkülönülten, egymással párhuzamosan élt a két közösség. A földrajzi elhelyezkedésre vonatkozóan egy régi térkép ad támpontot. 1780–1784 között történt Magyarország első katonai térképes felmérése. A Bogdányt mutató térképrészleten a mai katolikus templomot a kereszt alakú épület jelzi és körülötte kivehetjük a mai Plébánia, Hegy, Hegyalja, Szent Donát utcákat, azaz a „Hecskéd” területét. Itt is, mint bárhol máshol, az ősi templom körüli utcák alkotják a falu legrégebbi magját. Lent, a főút mentén pedig tisztán látható egy másik, egyutcás falurész is.
Jól látható módon a falu ebben az időben két teljesen különálló településrészből állt! A hegyen álló „felső falu” és a fő utca mentén fekvő „alsó falu” sehol sem érnek össze. Csak egy út köti össze ezeket, nagyjából a mai József Attila utca (korábban Templom utca) vonalában.
Ha összeszámoljuk a térképen a házakat, akkor lent 101, fent 46 házat lehet összeszámolni, ami százalékosan 69% és 31%. A házak aránya szinte százalékra pontosan egyezik a korabeli nemzetiségi arányokkal, azaz 70% sváb és 30% magyar. Igaz, az összeírás 1725-ös, a térkép pedig 1780 körüli állapotokat mutat, így van időbeli eltérés, de azért egyértelmű a logikai összefüggés.
Tehát az őslakos magyarok a hegyen lévő régi, kisebb településrészen laktak. A svábok nem a már meglévő utcahálózatot bővítették tovább a hegyen, hanem egy teljesen új, elkülönült falurészt kezdtek építeni maguknak lent a főút mentén. Ez nem egyedi eset. Nagymaroson szintén tetten érhető ez a kezdeti elkülönülés, mert a napig is található a Fő tér egyik oldalán egy Magyar utca, a másik oldalán egy Német utca.
Mindezek fényében azonnal értelmet nyer az amúgy értelmetlen „Hecskéd” szavunk, aminek jelentése tulajdonképpen ma is: a hegyen lévő kisebb falurész, vagyis a "Hecskéd" az valójában „Hegykéd”. Ugyanígy azonnal helyére kerül a „Sváb utca” elnevezés is, ahol a svábok laktak. Az idősek a mai napig is Sváb utának hívják a Fő útnak a Pataktól a gyermeküdülőig tartó szakaszát. Ezt támasztja alá az is, hogy éppen a "Sváb utca" felé helyezkedik el a többi földrajzi kifejezésünk is, amelyekben a "sváb" szó szerepel: a Svábhegy utca, a Sváb-hegy, és a "Sváb-rét" kifejezés is. Ez utóbbi a Kisoroszi rév felé lévő területeket jelentette régen. Ennek oka kell legyen. Ezek alapján, alapos okunk van feltételezni, hogy a legelső sváb telepesek házai éppen a "Sváb utcában", azaz a Fő útnak a Pataktól a mai gyermeküdülőig terjedő szakaszán épültek fel, és innen terjeszkedtek később a templom felé.
A Szent Rókus kápolna
Itt kell térni a "Sváb utcában" lévő Rókus kápolna kérdésére is. A kápolna homlokzatán az 1701-es évszám látható, ami korábbi időpont, mint a sváb betelepítés időpontja. A helyhez kapcsolódik egy régi helyi legenda is lefejezett gyerekekről, amiről már szó esett. A kérdés: ki építette a kápolnát a katolikus svábok érkezése előtt több mint két évtizeddel?
Több lehetséges válasz van. Az egyik, hogy gazdag katolikus földesúr. A másik, hogy a faluban maradhatott még egy kisebb katolikus csoport is. A harmadik lehetséges válasz, hogy valamikor a sváb betelepítés után épült, csak téves a homlokzatra feltett évszám. A legvalószínűbb az első. Talán pont azért jelölték ki ezen a területen a "Sváb utcát", mert itt már volt egy meglévő katolikus kápolna. Hiszen akkor még nem volt a katolikus templom a településen. A hagyományosan vallásos katolikus sváboknak pedig szüksége volt egy szent helyre, amíg fel nem épült -több évtized múlva!- az új templomuk, a hegyen. És még egy érdekesség. Ennek a kápolnának az ajtaja még nem a megszokott faragott kőkapuzat! Valószínűleg azért, mert ez olyan régi, hogy még a faragott kőkapuk megjelenése előtt épült.
"Der erste hat den Tod, Der zweite hat die Not, Der dritte erst das Brot!"
Ahogy a régi sváb mondás tartja: az első nemzedéknek a halál jutott, a másodiknak a szükség és csak a harmadiknak a kenyér. Ez a mondás a bogdányi svábokra is állt. A betelepítés utáni első évtizedek minden bizonnyal nem a "boldog békeidők" voltak. Egyrészt az őslakos református magyaroknak a szabad vallásgyakorlás, a templom, az iskola és a lelkipásztor, a földek egy részének az elvesztését, és a kiszorulásukat hozták ezek az évek. Néhány család el is költözött, vagy elmenekült a szomszédos Tótfaluba.8 Másrészt a svábok is kezdeti nehézségekbe ütköztek. Kevés volt a megművelhető föld, sokan szegények, koldusok voltak, sokan meghaltak, vagy továbbáltak. A fenti eseményeket figyelembe véve, feltehetőleg ez az oka annak, hogy nem maradtak fent erről az időszakról különösebb emlékek. A svábok valószínűleg azért nem is jegyezték fel, hogy honnan jöttek, mert egyáltalán nem tartották fontosnak, honnan indultak el szegényen, és bizony itt helyben is kínkeserves lehetett a megélhetésért küzdeni az első generációknak. A falun belüli ellentétekről nem is beszélve. Ez magyarázhatja azt, hogy a korábbi helytörténeti feldolgozások és a "hagyományok" miért nem beszéltek erről az időszakról.
Azonban az szerelem sok mindent felülírt akkor is. Már 1725-ben megtörtént az első vegyes házasság. Egy Joa Geisinger nevű férfi feleségül vett egy Pásztor Annamária nevű hölgyet. 8A
Fordulópont
1726-ban meghalt gróf Zichy Péter földesúr. Halála után azonnal megkezdődött a harc az örökségért, egyfelől az első feleségétől, Homonnai Drugeth Klárától származó két idősebb fiú (Ferenc és László), másfelől a második feleség, Bercsényi Zsuzsanna és fia, a még kiskorú Miklós között. Hosszú perekedés kezdődött az örökösök között. A helyzetet bonyolította, hogy a császár is meg akarta szerezni a Buda körül fekvő stratégiai fontosságú Óbudai uradalmat. 9 A helyzet többszörös összetettségét mutatja még az a tény is, hogy az elhunyt labanc Zichy Péter második felesége, Bercsényi Zsuzsanna a kuruc főgenerális, Bercsényi Miklós leánya volt. (Tahiban róluk van elnevezve a Bercsényi út)
Az uradalmat Bercsényi Zsuzsanna, és fia Zichy Miklós szerezte meg, akiknek a földesurasága alatt stabilizálódott a helyzet és a birtokigazgatás. A jobbágyokkal addig kegyetlenül bánó gazdatisztet is elbocsájtották. Az örökségi per végeztével Bercsényi Zsuzsanna Bogdánnak új szerződést adott 1730. október 15-én. Ez a szerződés már nem tett különbséget a régi lakosok és az új telepesek szolgáltatásai között. 10 Mondhatni, hogy nagyon lassan, de elkezdett javulni a gazdasági helyzet.
1731-ben a község bírája Spies Frigyes, a tótok nevében Palotczky Pál arra szólította fel a helyi reformátusokat, hogy a katolikusokkal együtt ünnepeljék meg Szent Sebestyén ünnepét, és a miséért fizessenek 1 forintot, az iskolamesternek pedig 14 krajcárt. 11 A fentiek alapján arra lehet következtetni, hogy katolikus tótok is betelepültek ez idő tájt a faluba. 1731-ben Spies Frigyes bíró és Bonifert Martin kérték a plébánost, hogy Fábián és Sebestyén napját nyilvánítsa faluünneppé. Az újonnan épült kápolnában helyet kapott a két szent. 12
1739-ben a pestisjárvány a lakosság felét elvitte. Ezért 1740-es évektől egy második sváb betelepülési hullám is indult. A magyarok közül pedig többen költöztek a környék magyarlakta falvaiba, Tótfalura, Pócsmegyerre. 13
A katolikus egyház tulajdonában lévő iskolaépületet a hitközség 1760-ban építette. Ebben az időben egy tanítót és egy kántort alkalmaztak. 1761-re felépül az új katolikus templom Nepomuki Szent János tiszteletére.
1767-ben gróf Grassalkovich Antal a pozsonyi Magyar Kamara elnöke végül is megszerezte a területet a Korona számára. Így a Zichy család 1659-ben kezdődött, több mint 100 éves birtoklása után az Óbudai uradalom és benne Bogdán ismét Korona Uradalom lett. 14 Ugyanebben az évben a nagy pestis elragadta a falu felét. Ennek emlékére állították a fogadalmi oszlopot 1767-ben a mai Táncsics és Petőfi utca sarkára. 15
Valószínűleg e második pestis után egy harmadik hullámban újabb sváb telepesek érkeztek a lakosság pótlására. Ekkor már több kézműves is érkezett. 1770-ben már 29 kézműves került összeírásra, és egy zsidó kocsmáros is. Hajómalmok is működtek a Dunán. Más beköltözőkkel is gyarapodott a falu, megjelent egy katolikus magyar réteg is. A református magyarok -mint a lakosság legrégebbi magja- is megmaradtak, de számarányukban visszaszorultak.
Javuló gazdasági és társadalmi helyzet
Az 1770-71-es összeírásban 11 az alábbi családnevek fordulnak elő, itt már több a napjainkig, vagy a közelmúltig is fennmaradt családnévvel találkozhatunk.
* Német, vagy német hangzású nevek: Adtperger, Alter, Angtmoor, Bonifert/Boniferr, Czeller, Czimer, Czimerer, Czigkant/Czinkant, Czukerpacher, Ebner, Elter/Elder, Empter, Erdt, Fingerhut, Fisser (Fischer), Fecser, Fogt, Fogl (Vogel), Foll, Genghort, Greff, Guthbroth, Hartman, Heer (Herr), Heines, Herficz, Herres, Herman, Herold, Higter, Hoh (Hock?), Hoffmann, Horrmann, Huber, Kamerer/Khommerer (ma Kammerer), Kaszter, Kaszler, Khastol, Klet, Knert, Knopp, Knop, Kortaschka, Kraisz (ma Kreisz), Kuffart, Kugler, Kurcz, Lang, Laudenbacher, Lebich, Lechman, Majer, Melicher/Melcher, Nebb, Ott, Paldringer (ma Baltringer), Pecz, Pendl, Peller, Perhoper, Rajdenbacher, Paur, Perkmann, Pletin, Plósz, Plum, Pom, Poner, Pooll, Prond, Rajzer, Reizer, Rejperger, Reppf, Rocz, Rod, Roj, Rozner, Rudolf, Schmidt, Snajder (ma Schneider), Stephan, Schuszter, Specher, Spiss, Stein, Stogl (ma Stágel?), Streich, Sveger, Tax, Trop (ma Trapp?), Vajchanth, Vegendt, Veczl, Voll (Wohl?), Volter/Voltner.
* Magyar, vagy magyar hangzású nevek: Alvincz, Balogh, Billegy, Bulusy (Balázs?), Csizmadia, Czifery, Dubniczky (lengyel, de már a betelepítés előtt is itt voltak), Fábián, Füstös, Juhász, Kemény, Kiss, Kolmos, Kosztán, Kostán, Kustos, Lukács, Marosy, Morus, Molnár, Nagy, Német, Polák, Szabó, Varga, Verebes, Török.
* Szláv, és egyéb hangázú nevek: Babinek, Hajnics, Hruczar, Jankovics, Kavran, Konkovics, Muzsik, Potuczky, Smidelics, Szelzák, Zavradszky, Pecsu, Enspán Norotons, Kocsbum, Kuna, Irsih, Moor.
Ebben az összeírásban már 1567-re emelkedett Bogdány lélekszáma, ami jelentős ugrás. A társadalmi összetételük, 2 pap, 5 nemes, 5 polgár, 107 paraszt, 103 polgár és paraszt örököse, 209 zsellér, 48 egyéb, 1 katona, 300 sarjadék (ifjú), 769 nő. Ami érdekes, hogy jellemzően paraszt és zsellér családok vannak ekkor is, de a 48 egyéb összeírt között már iparosokat is feltételezhetünk. Javult a gazdasági helyzet. Kezdett beérni a sok munka gyümölcse, különösen a szőlőültetvényeké.
Javult a társadalmi helyzet is, amikor 1781-ben II. József "türelmi rendelete" végre véget vetett, az ellenreformáció szomorú időszakának. A bogdányi reformátusok ekkor még nem tudták magukat annyira összeszedni, hogy egy imaházat építsenek maguknak, és prédikátort tartsanak, de 1790-ben már újra megindult a bezárt református felekezeti iskola is. Az "oskola" a Csádri pataknál, a híd mellett volt, és a türelmi rendeletnek köszönhetően kálvinista Kemény János tanító tanította az elemistákat. 17 Ez mutatja a régi bogdányi református magyarok szívós életerejét, és az oktatás iránti elkötelezettségüket. De nagyon megszenvedték ezt az időszakot, amit talán sose tudtak igazán kiheverni. (Ezt egyfajta utólagos igazságtételként is ki kell mondani.)
1796 Vályi András leírásában a következő áll: "Német, és magyar falu Pest, ’s Pilis Vármegyében, birtokosa a’ Királyi Kamara, ’s a’ Sz. Koronához tartozik, lakosai többnyire katolikusok, ’s igen kevés reformátusok, fekszik a’ Duna mellett, Visegrádtól fél órányira, Szent Lászlóhoz pedig mintegy két órányira, földgye termékeny, eladásra való alkalmatossága jó, jó bora elég van, ’s leg inkább Mosonyban, és Ováron szokták eladni, nevezetesebb hegyei ezek, Füstös Rét, Szarvas Szőr, Úr asztala, Sós hegy, melly felől azt állíttyák, hogy régenten só bánya vólt. A’ Váradi pusztának is felét bírják árendában, minden javai vagynak, ’s ámbár határja néha elöntetik, mindazáltal méltán első Osztálybéli."
Még két érdekességről essen szó. Egy korabeli angol utazó Bogdánnyal kapcsolatban szép hegyekről és egy fogadóról tesz említést, ahol csak száraz kenyeret és savanyú bort kapott, valamint kóborló, nagy és vad juhászkutyákról. A másik érdekesség, hogy az Óbudai uradalom több településén, köztük Bogdányban is ezidő tájt sok eperfát ültettek el, mert selyemhernyó tenyésztéssel próbálkozak, csekély sikerrel.
A század végére
Nagy változások történtek. A lélekszám jelentősen megnőtt. A lakosság összetétele nyelvi, etnikai és vallási szempontból is jelentősen megváltozott, és kettősséget mutat. A több helyről, több időpontban érkező bogdányi svábság is itt kovácsolódott eggyé. A megmaradók alkalmazkodtak is az új körülményekhez, és mély gyökeret eresztettek az új hazában. Szorgalmas munkájuknak köszönhetően gyarapodásnak indultak. Megmaradt továbbá a régi magyar lakosság is, és további új lakók is érkeztek. Lassan oldódott a vallási ellentét is. A század végére összenőtt a két településrész is.
Bogdány múltját, kettős szerkezetét csak úgy lehet igazán megérteni, ha nem csak és kizárólag "sváb faluként" tekintünk rá, mint ahogy sosem volt tisztán az, hanem úgy, ahogy valóban volt az elmúlt 300 évben: sváb-magyar/magyar-sváb vegyes lakosságú faluként.
A következő, 19. század is sok érdekességet tartogat, pl. a '48-as szabadságharc idején a bogdányi svábok közül is már jó néhányan magyar nemzetőrként fognak vonulni az osztrák császári csapatok ellen. De erről majd a következő részben.
További hivatkozások:
1) L. Gál Éva: Az óbudai uradalom Akadémiai kiadó 1988. 135.o.
2) L. Gál Éva: Az óbudai uradalom Akadémiai kiadó 1988. 72.o.
3) L. Gál Éva: Az óbudai uradalom Akadémiai kiadó 1988. 213. o és 215.o.
4) Németek és magyarok Visegrádon a 18. században 71.o.
5) Dunabogdányi és Visegrádi Református Anya -és Fiókegyházak Története 6-7.o; Bogdányi Híradó VI. évf. 5. szám 10. o. Horányi György írása
6) Dunabogdányi és Visegrádi Református Anya -és Fiókegyházak Története 4. o.
7) L. Gál Éva: Az óbudai uradalom Akadémiai kiadó 1988. 184. o
8) L. Gál Éva: Az óbudai uradalom Akadémiai kiadó 1988. 78.o.
8A) Horányi György: Dunabogdány története. 6.o. Pest Megyei levéltár
9) L. Gál Éva: Az óbudai uradalom Akadémiai kiadó 1988. 48.o
10) L. Gál Éva: Az óbudai uradalom Akadémiai kiadó 1988. 170.o.
11) Bogdányi Híradó VI. évf. 5. szám 10.o Horányi György írása
12) Bogdányi Híradó VII. évf. 5. szám 11.o Horányi György írása
13) L. Gál Éva: Az óbudai uradalom Akadémiai kiadó 1988. 69.o
14) L. Gál Éva: Az óbudai uradalom Akadémiai kiadó 1988. 58-59.o.
15) Bogdányi Híradó VII. évf. 5. szám 11. o. Horányi György írása
16) Bogdányi Híradó VI. évf. 5. szám 11. o. Horányi György írása. A hivatkozott írásban a nevek nincsenek csoportosítva
17) Dunabogdányi és Visegrádi Református Anya -és Fiókegyházak Története 8. o.; Dunabogdányi Általános Iskola , Jubileumi évkönyv 2004. 8.o.